2010. november 30., kedd

Besa Kavajë - Dinamo Tirana
(Albánia, Super Liga) »»» November 30. 13:00

tipp: Dinamo Tirana
odds: 1,95
office: unibet
tét: 10*


A két nagy fővárosi egyletnek a Dinamo Tirananak és az FK Tirananak úgy néz ki két vidéki egylettel kell felvennie a harcot a bajnoki címért. A bajnoki címvédő, Dinamo az argentin Luis Blanco vezényelte kék mezesek a legutóbbi két fordulóban, pont a két vidéki ellenlábas elleni idegenbeli rangadókat bukta el 1-3 illetve 2-3 arányban, most sorozatban a harmadik idegenbeli bajnoki következik, de most már kötelező a javítás, ami nem ment a dobogós riválisokkal szemben, azt a sereghajtó otthonában össze kell, hogy jöjjön, hol máshol, ha nem itt lehet kozmetikázni az elmúlt hetek teljesítményét. Több feltörekvő kis csapatnál is megfigyelhető a hirtelen visszaesés. A Përparim Daiu edző irányította Besa Kavajë is ebbe a hajóban evez mostanság, a tavalyi meglepően eredményes szezon, ezüstérem után, csak szenved az együttes, igaz nagy volt a jövés-menés, de nem ezt várták a klub háza táján. A hazaiak mindössze két gólra voltak képesek odahaza az egész őszi szezonban ezidáig, míg a Dinamo Tirana otthontól távoli mutatókat nézve a legeredményesebb a Super Liga -ban 12 megszerzett találatával. Nincs mese itt a fővárosiaknak nyerniük kell, ha tapadni szeretnének a Famurtarira, e fényében pedig már a kezdősípszótól kezükbe veszik majd az irányítást, s ennek meg lesz az eredménye, két remek formában levő csatárukat - az edző által ide hozott argentin honfitárs Martinena (5 gólos), s a helyi csatár csillag Bakaj (8 gólos) - nem bírják majd tartani a a sikertelenségtől is megfárad Besa védői. A félidőben várom már a Dinamo Tirana előnyszerzését, amit a második felvonásban majd hizlalhatnak is.
Végeredmény: 1-1 (0-0)

2010. november 29., hétfő

Solna Vikings - Norrköping Dolphins
(Svédország, Kosárlabda, BasketLigan) »»» November 29. 19:05

tipp: Solna -2 pont
odds: 1,83
office: be365
tét: 10*


A svéd kosárlabda bajnokság, arról is ismert, hogy nagyon kiegyensúlyozottak az erőviszonyok, sitt kifejezetten előnyt jelent a hazai pálya ténye. A Solna kissé megtorpant a rajtnál, ám most kezdenek éledezni, míg a vendégül érkező Norrköping épp ellenkezőleg most húzta be a kéziféket. A vendégeknél a nemzetközi szereplés is nehezíti a helyzetet, hiszen a kettős megmérettetés is nyirbálja az amúgy sem bő játékos listájukat. A Vikingek otthonában hagyományosan rosszul megy a Delfineknek, utolsó 11 ilyen pálya választás mellett megrendezett bajnokijukból 10 -t nyert a Solna, s mindösszesen 1 -t a Norrköping! A két együttes ebben a hónapban, pontosan November 21 -én már találkozott, akkor a Delfinek otthonából is sikerült elrabolniuk a vikingeknek a győzelemért járó pontokat, most a sorozat terheléstől, lankadt Norrköpinget, hazai pályán akár el is náspángolhatják nagyobb arányban.
Eredmény: 75-75 hu. 81-91

2010. november 27., szombat

Novak DJOKOVIC - Roger FEDERER
(ATP World Tour Finals, London) »»» November 27. 21:15

tipp: Djokovic
odds: 2,95
office: betsson
tét: 10*


Elérkeztünk az elődöntőkhöz, az esti programban kisebb változások után (az angol kollégák elsőre a Murray - Nadal meccset kívánták az esti programba illeszteni) a Djokovic - Federer csúcstalálkozóra kerül sor. A csoportmeccsek eredményeiből arra a következtetésre juthatunk, hogy a svájci klasszis csúcsformában van hiszen még szettet sem vesztett a tornán, míg Djokovic Nadal ellen egy kért szettes, viszonylag sima vereségbe is belefutott. Ám látva a mérkőzéseket, koránt sem ilyen egyszerű a képlet, Federer, Ferrer és Murray ellen sem ütközött nagy ellenállásba, valljuk be mindkét vetélytárs képes izmosabb produkcióra, mint amit mutattak a helvéttel szemben, Söderling pedig peches labda elnézésének is köszönhette, hogy nem tudta megnyerni az első szettet Federer ellen. Djokovic Berdych és Roddick, a két nagy adogató ellen is ellentmondást nem tűrően játszott, s az ominózus szemes történetig, Nadalal szemben is tartotta a lépést, sőt voltak pillanatok, mikor közelebb állt a nyitó felvonás megnyeréséhez. Onnantól, hogy a szerb már szinte csak a szemével volt elfoglalva más történet kezdődött, nem is kell azzal a mérkőzéssel foglalkozni. Láthattuk mekkora az öröm a Roddick elleni győzelem után a Djokovic tábornál, most vissza lehet vágni az elmúlt két közelmúltbeli Federer elleni vereségért (előtte a US Openen Djoker nyert), ezen a szinten kicsin múlnak a sikerek, itt az idő egy Djokovic sikerre. Federer tehát makulátlan mérleggel érkezik az elődöntőben, de engem, bármily furcsán hangzik nem győzött meg teljes mértékben, így is akadtak hullámvölgyei, s látszottak pillanatai amikor kényelmetlen helyzetben érezte magát, s nem tudta pontosan mihez is kellene nyúlnia, ekkor az ellenfelek kisegítették (lásd Söderling), Djokovic nem ad majd ilyen morzsákat, ha már ide jutott élni akar, fog a lehetőséggel.
Eredmény: 0-2 (1:6,4:6)

2010. november 26., péntek

GKS Tychy - MMKS Podhale Nowy Targ
(Jégkorong ,Lengyelország, Extra Liga) »»» November 26. 18:00

tipp: Tychy -2,5 gól
odds: 1,86
office: 10bet
tét: 10*


A lengyel jégkorong bajnokságban az évtized közepén nyert utoljára bajnoki címet a Tychy gárdája, azóta rendre dobogóra értek, háromszor másodikak, egyszer harmadikak lettek, most ismét a nagy rivális Cracovia Krakow a fő ellenlábas, ám biztató a szlovák edző Jiří Šejba vezette zöld-fekete-pirosaknak, hogy legutóbbi bajnokijukon, kedden verték a Cracovia -t, még hozzá idegenben, ez meg kell adja a továbbiakra a lendületet, hiszen ismét látó közelbe került ellenfelük. A Tychy odahaza fantasztikus mérleggel rendelkezik, mérkőzéseiket rendre, meggyőző fölénnyel nyerik, novemberben a Jastrzeble 4-2, Sanok 4-0, Krynica 6-1 -el múlták felül, meggyőző fölénnyel, mind teljesítményt, mind eredményt tekintve. A vendégségbe érkező Podhale tavaly még meghatározó szereplője volt az Extraligának, ám az idény végeztével jelentős változások következtek be a keretben, ennek következménye, hogy most a kiesés ellen menekülnek Nowy Targiak. Az együttes sorozatban szenvedte el a nagy arányú vereségeket novemberben, legutóbbi két bajnokijukon, a Cracovia2-6, a Jastrzebie 1-8 -ra verte őket saját otthonukban. Minden jel arra mutat, hogy újabb nagy arányú vereségbe szalad bele a Podhale, a legutóbb ilyen pályaválasztás mellett szeptember 17 -én a Tychy 6-0 -ra nyert, azóta csak nőt a két csapat között a különbség, meg kell lennie a három gól különbségnek a három harmad után.
Eredmény: 5-5 hu. 5-6

2010. november 25., csütörtök

Lombard Pápa - Debreceni VSC
(Magyarország, NB1.) »»» November 26. 17:00

tipp: Debrecen
odds: 2,10
office: gamebookers
tét: 10*


Sokan mondják, mit csinál ez a Debrecen? Jogos, ott van a többszintes megmérettetés, a sorozatterhelés, válogatott meccsek, több válogatott kerettaggal, de hát mégis csak a bajnoki címvédő Lokiról lenne szó, az mégis csak embertelen, hogy egy egész őszi szezon alatt egy otthontól távoli fellépésén sem tudott három pontot kasszírozni a Hajdúsági együttes. Herczeg András sem nézheti tétlenül a már kínossá idegenbeli szerencsétlenkedést, s most a múlt héten a Fradi által megtépázott, a frusztrálttá váló Véber György irányította Pápa ellen győzelembe hajszolhatja az övéit. A kulcs a támadó futball lehet, amit odahaza felvállaltak azt például múlt hétvégén Szombathelyen sem vállalták fel, kivárásra játszottak, ám ez nem a piros mezesek futballja, több csatár szerepeltetésével, tudatos támadójátékkal érhetnek el sikert, erre ennyi idő alatt a szemüveges tréner is rájöhetett. Ennek a rossz sorozatnak ideje megszakadnia, a bajnokcsapat, mindössze 3! gólt szerzett az Oláh Gábor utcát elhagyván, ami a mezőnyt tekintve a leggyengébb, Coulibaly, Szakály, Czvitkovics a 16. forduló nyitó találkozóján megrázza magát, s több, mint fél éves nyeretlenségének vet véget a "tavaszi" első fordulóban, az év végére kipukkadni látszó pápaiakkal szemben.
Végeredmény: 1-1 (0-0)

2010. november 24., szerda

Neath Athletic - The New Saints
(Wales, Premier League) »»» November 24. 20:45

tipp: The New Saints
odds: 2,20
office: sportingbet
tét: 10*


Múlt pénteki bajnokija a pálya felett keletkezett, eloszlathatatlan sűrű köd miatt elmaradt a bajnoki címvédő TNS -nek, most kipihenten, eredményre, gólokra éhesen utaznak Mike Davis tanítványai a Port Talbot tartományba található városkába. A TNS a leghatékonyabb csatársorral rendelkezik a ligában, s most idegenben is virítaniuk kellene végre valamit, ha tényleg komolyan veszik a megugró Bangor City beérését. Az Andrew Dyer vezényelte Neath eddig várakozáson felül teljesít, harmadikok, a két nagy Bangor, TNS kettős mögött, de ahogyan a többi együttesnek, úgy nekik sincs esélyük legyőzni a két domináns tényezőt, esetleg megszorítani. Október végén fordított pályaválasztás mellett győzedelmeskedtek a zöld-fehér csíkosak 3-1 arányba, most idegenben is a három pontért utaznak, s ha nehéz is lesz, de nagy birkózás közepette az egy gól különbséget csak odateszik majd, a rutin, a tapasztalat, kihozza majd a két csapat közti különbséget. Az esős időjárás, az elmúlt hétvégi zivatarok a "The Gnoll" pálya talaját sem kímélte, így inkább gyürkőzésre számítok, most a szokottnál kevesebb gólt, de egy-két gólos TNS sikert. Tippem: 1-2 vagy 0-2.
Végeredmény: 1-1 (0-1)
Rafael NADAL - Novak DJOKOVIC
(ATP World TOUR Finals, London) »»» November 24. 21:15

tipp: Djokovic
odds: 1,91
office: ladbrokes
tét: 10*


Az első körös meccsek után van igazi, mérvadó viszonyítási alapunk is, betudjuk lőni a játékosokat a formák, a lélektani tényezők alapján. Nálam az első három játéknap után Djokovic és Federer a favorit mindketten ellentmondást nem tűrően, magabiztosan hozták meccsüket, meccseiket, esélyt sem hagyván riválisaiknak. Djokovic ma kétségtelen nagyobb erőpróba elé néz, mint a cseh Berdych ellen tette, ám a mostani Nadal, nincsen csúcsformában, Roddick ellen csak küszködött, küzdeni akarásának is köszönhette az amerikai elleni sikerét, de kellett hozzá Roddick kényszer taktikája, a hálóhoz való felmenetel, amit nem sikerült sikeresen alkalmaznia az ibériai világelsővel szemben, aki könnyedén elüthetett mellette. Djokovic nem szorul ilyen légből kapott fegyverekre, neki megvannak az ütései, nagyobb tárházzal rendelkezik, mint Roddick. Nadalon tényleg látszott a kihagyás, s az, hogy nincs, nem lehet csúcsformában. Federer és Djokovic ellen a jelenlegi állapotokat nézve nincs esélye. Legutóbbi találkozásukra a US Open döntőjében került sor, ahol Nadal diadalmaskodott 3-1 -re, ám az teljesen más helyzetben, előzmények után alakult, egy kirobbanó csúcsformát mutató Nadal ütötte el Djokert. Utolsó négy meccsük is más képet mutat, a US Open döntőn kívül, három Masters találkozásukat is Djokovic nyerte, tavaly itt Londonban 2-0 -ra nyert a szerb. Most is az inkább pörgő, formába kerülő Nole sikerét várom, a jobbára csak küszködő világelsővel szemben.
Eredmény: 2-0 (7:5,6:2)

2010. november 22., hétfő

Rafael NADAL - Andy RODDICK
(ATP World Tour Final, London) »»» November 22. 21:15

tipp: Roddick +1,5 set (handicap)
odds: 1,96
office: betsson
tét: 10*


Rafael Nadal vállsérülésre hivatkozva visszamondta a párizsi Masters szereplést, s a londoni World Tour Final -re koncentrált már két héttel ezelőtt is, kérdés, hogy állítólagos sérülése milyen komoly, ha hinni lehet a híreknek akkor nem kell vele foglalkozni, de mégis csak ott van egy kérdőjel. Ilyen nagy torna előtt kétségtelen fontos a frissesség, s a kondíció, ám a meccsbéli helyzetekből is ki lehet zökkenni pár hét kihagyás folytán. Nadal-nak hiányozhat majd, hogy a játékból kizökkenhetett, emlékezzünk a tavalyi évzáró VB is katasztrofálisan sikeredett a spanyol számára, aki év végén hagyományosan gyengébben teljesít az egész évhez képest. Andy Roddick ellenben az év végére kezdett belejönni, a tavalyi Wimbledoni döntős szereplés után ez évben csak szenvedett, de novemberben feléledni látszott. Az amerikai remek szervával rendelkezik, s ha összeszedetten, koncentráltan teniszezik, akkor egy szett erejéig egy teljesen egészséges világelsőt is megszoríthat majd.
Eredmény: 2-1 (3:6,7:6,6:4)

2010. november 21., vasárnap

Novak DJOKOVIC - Tomas BERDYCH
(ATP World Tour Final, London) »»» November 22. 15:15

tipp: Djokovic -1,5 set (handicap)
odds: 1,80
office: unibet
tét: 10*


Novak Djokovic az év végének közeledtével az egyik legkiegyensúlyozottabb teljesítményt mutatta a TOP10 -es versenyzők közül, csak Federer, illetve egy önkívületi állapotban teniszező Llodra jelentett rá veszélyt az ősz folyamán. Most itt a World Tour döntőben még nagyobbat dobbanthat, s ha minimalizálja a hibáit, akkor odaérhet a dobogó tetejére is. Első ellenfélként a cseh óriás Berdych áll a szerb útjába, ki is rázhatná a hideg a morvától Nole -t, ám látva az év végi produkcióját, nem kell tőle félni. Augusztus óta alig nyert mérkőzést, a legtöbbször első, második körös vereségeket jegyezhetett fel a kis könyvébe, láthatóan a magabiztossága is tova tűnt, jóval könnyebb őt zavarba hozni, mint az év első felébe, amikor adogatása is sérthetetlennek bizonyult. Djoko összeszedett állapotban érkezett Londonba, az utolsó labdákig harcol, nem szívesen ad nemhogy meccset, szettet sem riválisainak, ennek köszönhető, hogy a US Open óta megnyert meccseit egyaránt két szettben tudta lehozni. Nálam Nole az év végi VB favoritja, az első körben nem jelenthet gondot számára a motiváltságát, s önbizalmát is levesztő Berdych legyőzése, akinek komolya alapozásra lesz szüksége, ha jövőre is hasonló sikereket szeretne elérni, mint ezen év első felében.
Eredmény: 2-0 (6:3,6:3)
Bőcs Sport KFT - Mezőkövesd-Zsóry
(Magyarország, NBII, Keleti csoport) »»» November 21. 13:30


tipp: Mezőkövesd
odds: 2,05
office: unibet
tét:10*


Bőcsön már a feledés homályába merültek a két évvel ezelőtti remek eredmények, az akkor meglepetésre a feljutásért küzdő zöld mezes társulatból, csak páran maradtak, a siker edző, s a főbb pillérnek számító játékosok távoztak a klubtól. Ellenben a Mezőkövesd tudatos építkezésbe fogott, tapasztalt NB1 -t is megjárt futballistákat igazoltak, s számos fiatal tehetséggel megteremtették a megfelelő egyensúlyt a keretben. Ennek köszönhető, hogy míg a Mezőkövesd a dobogón tartózkodik, addig a Bőcs a kiesés ellen menekül. A Zsiga Gyula vezette Bőcs utolsó nyolc díjmérkőzésén maradt nyeretlen, s többször is nagy arányú vereségekbe futottak bele, mint a DVSC II 0-3, Vác 1-3, Újpest 1-5 (Magyar Kupában), MTK II 1-4, s múlt héten Hajduböszörményben is enervált játék mellett sima 0-2 -vel kellett haza kullogniuk. A hazai pálya sem jelent előnyt számukra, sőt, odahaza rosszabbul szerepelnek, még nem szereztek győzelmet, három döntetlen mellett két vereség csúfít az összképen. A Mezőkövesd Huszák Géza irányításával egyre stílusosabb futballt produkál, s idegenben sem riad meg a feladatoktól, próbálják ott is a kezükbe venni az irányítást, agresszívebb felfogásuknak is köszönhetőek eddigi sikereik. A hátsó sor biztos lábakon áll, a volt MTK -ás Szántaival a kapuban, Vámosi Csaba, Elek Norbert, Hegedűs Tibor csupa NB1 -es rutinnal rendelkező játékos, elől pedig a 19 éves Husanik és Bogdány van elemében tőlük mindenképpen várható találat. Bőcsön általában kevés gólos bajnokikat rendeznek, most sem várható gólzápor, a Mezőkövesd a Nyíregyházát leszámítva a legkevesebb gólt kapta, ha mai is tartják az eddig látott formájukat, (a REAC ellen láttam őket akkor tapsot érdemelt a produkciójuk) akkor Bőcsről is elhozhatják a három pontot. Tippem: 0-1 vagy 0-2
Végeredmény: 1-5 (1-2)

2010. november 20., szombat

Szigetszentmiklósi TK - Budapest Honvéd II
(Magyarország, NBII Nyugati csoport) »»» November 20. 13:00

tipp: Szigetszentmiklós
odds: 2,10
office: unibet
tét: 10*


A honi második vonal téli álomra hajtja fejét, ezen a hétvégén mutatják meg magukat a szurkolóiknak a csapatok utoljára a 2010 -es esztendőben. A korábbi szövetségi kapitány, Várhidi Péter által dirigált zöld mezes hazaiak, a vártaknál kissé gyengébb produkciót, otthoni sikerrel szeretnék kozmetikázni, mellyel a középmezőny totális közepébe érkezhetnének, s nagyot szusszanva várhatják a tavasz közeledtét. Az együttesben megannyi Fradista tehetség, korábbi válogatott és NB1 -t is látott ismertebb név is szerepel, elég csak a volt Fradi kapus Szabó Kálmán, Csurka Zoltán, Csepregi Richárd vagy Somorjai Tamás nevét említeni, a válogatottat megjártakból pedig Szamosi, Majoros, s a korábbi nagy MTK -ás tehetség Kincses Péter nevét említeni. Múlt héten a feljutásért már évek óta hajtó, Pécs otthonában is helytálltak, Kincses Péter gólja a tisztes 1-2 -es vereségre volt elég a bajnok aspiráns "munkásokkal" szemben. A Honvédnál pénzügyi és egyéb problémák is felmerültek az utóbbi hetekben, örülnek, ha az első csapat letesz valamilyen eredményt az asztalra. Az eddigiek azt mutatják a klubvezetést komolyan nem érdekli, mit játszik a kettes csapat, nincs eredménykényszer, s azt sem bánják majd Kispesten, ha újra az NBIII -ba szerepel a csikócsapat, elvégre ott is tudnak pallérozódni a Futball Akadémiáról kikerülő tehetségek. Gabala Krisztián vezetésével még augusztusban sikerült két győzelmet elérni, azóta viszont csak szenved a Honvéd II, vereségek, s sovány 0-0 -ás döntetlenek sora, egyszerűen nincs góllövő csatár ennek is köszönhető, hogy ezidáig nem is szereztek gólt! az otthonuktól távol megrendezett bajnokikon. Az SZTK-Erima csapatában megvan a kellő inspiráció a győzelem megszerzésére, a legutóbb két hete a másik kiesőjelöltet, a Kaposvölgyét is magabiztosan intézték el 4-0 -ra, most a kispestiekre is hasonló vár.
Végeredmény: 2-1 (0-0)

2010. november 18., csütörtök

The New Saints - Llanelli
(Wales, Premier League) »»» November 19. 20:45

tipp: HT/FT TNS/TNS
odds: 2,60
office: bwin
tét: 10*


Az elmúlt három év bajnoka, a walesi futball egyeduralkodója a mostani szezonra igen csak erős ellenfélre talált a bajnoki címért való versengésben, sőt mostanra a bajnokság közepe felé tartva ott tartanak Mike Davies tanítványai, hogy nem a saját kezükben tartják a lehetőséget, imádkozniuk kell a Bangor City sorozatos bukásaiért. Innentől tehát több botlás nem megengedhető, ennek megfelelően utolsó öt díjmeccsüket is hozták, ráadásul három gólnál alább sohasem adták a zöld-fehér csíkosak. A TNS a leghatékonyabb a walesi első osztályban, a támadó gépezetük magasan a legtöbb találatot jegyezte, különösen Darlington (9gól), Williams (7 gól) és az ír légiós Partridge (7 gól) volt elemében. Hazai környezetben a Park Hall
Oswestry -ben megy igazán a szenteknek, hiszen a 44 megszerzett gólból 34 -t szereztek odahaza, a hangulat fergeteges, a szurkolók, ha kisebb számban is, de rendre feltüzelik sajátjaikat, ennek is köszönhető, hogy eddigi hét hazai bajnokijukon, haton már az első félidőben megszerezték a vezetést, s az előny tudatában vonulhattak pihenőre. A vendégül érkező Llanelli pár éve rendre az élmezőnyben végzett, mostanra azonban középcsapattá süllyedtek. Az Andy Legg irányította pirosak rossz szériában vannak, hiszen utolsó öt meccsükön a hátsó régióba tartozó ellenfelekkel szemben is mindössze két döntetlenre futotta az erejükből, s három vereséggel szomorították szurkolóikat, többek között az utolsó előtti Bala Town is verte őket. A TNS és a Bangor jelenleg magasan kiemelkedik a bajnokságból ez a két walesi szinten gigásznak tűnő csapat csak egymásra jelenthet veszélyt, sima hazai sikert várok, újabb The New Saints gólesővel tarkítva.
Kedvezőtlen pályaviszonyok miatt elhalasztották a mérkőzést.

2010. november 17., szerda

Magyarország - Litvánia
(Válogatott barátságos mérkőzés) »»» November 17. 18:00

tipp: Litvánia nem szerez gólt
odds: 2,30
office: expekt
tét: 10*


A magyar labdarúgó-válogatott Litvánia ellen zárja az évet Székesfehérváron, az edzőpartnerrel nem lehet gondunk, hiszen eddig veretlenek vagyunk balti állammal szemben, a közelmúltban az ezred forduló környékén lejátszott mérkőzéseken Nyíregyházán 1-0 -ra, Kaunasban 6-1 -re, a Puskás Stadionban pedig 1-1 -re végeztünk, egy szerencsétlenül megpattant lövés után. A körülményeket tekintve egy várhatóan felforgatott, a szokásoktól eltérő litván tizenegyet láthatunk a Sóstói Stadion gyepén, mivel a hírek arról szóltak, hogy Zutautas kapitány fejsérülés miatt nem számíthat a Hearts védője Zaliukas szolgálataira, két standard kapusára (emiatt hívták meg a Debrecen portását Malinauskas -t) a maródiak listáját bővíti Karcemarskas, Grybaukas, Panka, Edgaras Cesnauskis valamint klub kötelezettségei miatt pedig távol maradt a sokat látott CSKA -as Semberas és Deividas Cesnauskis is. A selejtezőkön eddig tűrhetően szerepeltek a sárga mezesek, inkább a biztos védekezést előtérbe helyezvén álltak a mérkőzéseknek, de meglett az eredménye, Skócia ellen odahaza 0-0, Csehországban 1-0 -ás bravúr győzelem, Spanyolországban papírforma az 1-3 -as bukta. Érdekes mód a barátságos meccseken könnyedén elszálltak a Zutautas tanítványok, Ukrajna ellenében 0-4, Kaunasban pedig egy fehérorosz szolid 0-2 -es kabátka. Az előszeleket látván, most sem számíthatunk majd eszeveszetten támadni vágyó látogatókat. A mieink hazai környezetben feldobott hangulatban, öröm focit is rendezhetnek akár a tartalékos litvánokkal szemben, a védelem szilárd lábakon áll Juhász Roló vezetésével, úgy vélem ez a minden tekintetben felforgatott balti különítmény, nemhogy gólra, de még nagyon kecsegtető helyzet közelébe sem fog kerülni a kilencven perc során.
Végeredmény: 2-0 (0-0)

2010. november 16., kedd

BALÁZS Attila - Blaz KAVCIC
(ATP Challenger, Pozsony) »»» November 16. 15:30

tipp: Kavcic 2-0 -ra nyer
odds: 1,75
office: betclic
tét: 10*


Nagyon vártak már magyar tenisz kedvelők egy kiugró, honi fiú által elért sikert, nos a nyár vége és az ősz Balázs Attila (161. a világranglistán) révén még szebbre sikeredett, hiszen Palermo -ban 58 ezer dollár összdíjazású Challenger tornát nyert, majd Dubrovnikban is egy kisebb kategóriájú viadalt. Ennek köszönhetően a TOP200 -ba is beverekedte magát, ám azt be kell látni, hogy egyenlőre csak salakon él a kemény pályás versenyekre csak ímmel-ámmal jutott el, ha tehette inkább a szemcsés borítást választotta. Mostanra azonban mindenki bevonul a hideg elől, esetleg Dél-Amerika felé venné az irányt, nos maradt Európa, azon is belül az északi szomszédunk által megrendezett hagyományos Ritro Slovak Open. Balázs selejtező nélkül került a főtáblára, baj, hogy így nem gyakorolhatott az általa nem szokott gyors borításon, ebben a félévben, mindössze egy! tét mérkőzésen szerepelt kemény borításon, a US Open selejtezőjében, ahol a szintén inkább salakos talján Viola is sima két szettben 2-0 (6:3,6:1) -el intézte el. Ellenfele a szlovén Kavcic (108. a világranglistán) jóval gyakorlottabb ilyen téren, rendszeresen részt vesz kemény pályás Challenger viadalokon, ebben a hónapban elég csak két német nevet említeni, Kindlmann -t és Begemann -t is verte, akik CH szinten is kemény teniszt játszanak. sajnos jelenleg kevésnek, tapasztalatlannak tartom gyors pályán, pláne zárt térben a fiúnkat, de remélhetőleg később majd minden színtéren hasonló produkciót láthatunk majd tőle mint akár a palermoi salakon.
Balázs Atila 0:6 -os első szett után feladta

2010. november 14., vasárnap

Frederik NIELSEN - Matthias BACHINGER
(ATP Challenger, Loughborough) »»» November 14. 14:15

tipp: Bachinger
odds: 1,60
office: interwetten
tét: 10*


Anglia közepén, Loughboroughban is rendeznek egy Challenger tornát a héten, ahol a vasárnapi fináléba a németek feltörekvő versenyzője Bachinger (239. a világranglistán), s a dánok Davis Cup harcosa Nielsen (307. a világranglistán) került. A germánok megannyi tehetséges fiatallal rendelkeznek a hátországban, lehet miből "táplálkozni", Bachinger is egyre szebb eredményeket ér el, s egyre többször tudott már oda kerülni ATP versenyek főtáblájára, Stockholmban Kubot -t, a lengyelek első számú játékosát is elkapta. itt Nagy-Britanniában nehezebben indult el a szekér, Mannarino és az észt Zopp legyőzése azonban három szett után is szép eredmény, majd az ausztrál Ebden -t és az angolok reménységét Ward -t szinte kivégezte, előbbit 2-0 (6:0,6:1), utóbbi 2-0 (6:4,6:1) -el. Az önbizalma szinte az egekig szökhetett ezektől a könnyed győzelmektől, s most a fináléban is hozhatja a dánok statikusabb teniszét produkáló versenyzője ellen az újabb sikert. Nielsen is a magasságából származó előnyüket próbálja kihasználni, szervája által, ám, ha kisebb megingásai vannak, azt egy technikailag képzett ellenfél könnyedén kihasználhatja. Márpedig a német játék ügyesebbnek számít, s szervákban sem marad alul, úgy vélem megvan az ellenszere a dán előnyösebb oldalának kikapcsolására, innentől pedig akár két szettben is megszerezheti a fináléban a kupát.
Eredmény: 0-2 (3:6,3:6)

2010. november 13., szombat

Dustin BROWN - Rajeev RAM
(ATP Challenger, Aachen) »»» November 13. 19:00

tipp: Ram
odds: 2,20
office: sportingbet
tét: 10*


A nagy párizsi Masters viadal árnyékában a szokásos Challenger turnékat is megrendezik, Ortisei -ben, Loughborough -ban, Guayaquil -ban és Aachen -ben. Ez utóbbi tornán, az egyik elődöntőt, a gyors borításokat kedvelő indiai származású, de a nap világot már amerikai földön meglátó, Rajeev és a tenisz világban a raggy stílust képviselő jamaicai Brown vívja. Elviekben nagy adogatásokra számíthatunk, s arra, hogy alaposan meg kell majd izzadni, hogy az ember egyáltalán break közelbe kerülhessen. Ram ténylegesen a szerváira épít, s láthatóan ezen a héten elemében van, szinte lehetetlen elvenni az adogatását, ezzel pedig aktuális ellenfeleinél a frusztráltság érzését kelti elő. Fejben is nagyon ott van Rajeev, az aachen -i torna hrom győztesen megvívott fordulójában négy tie-break -t is játszott, s mindet megnyerte! Az ifjúsági wimbledoni bajnok Dimitrov -t vert helyzetből két rövidítéssel intézte el, majd Stadler és Huta Galung következett két szettben. Dustin Brown korántsem ilyen kaliberű neveket tett lapátra, legalább is Challenger szinten sem súlyozott személyeket, a cseh Pospisil -t csak nehézségek árán három szettben verte, majd a sokadik vonalba tartozó svájci Bossel -t, s a TOP500 -on kívüli francia Herbert -t gyerek játék elintéznie. Rajeev be van lőve, míg a jamaicai eddig csak játszadozott, éles helyzetben hiányozni fog a mentális felkészültség a karibi számára. Eddig egyszer találkoztak, ugyanitt Aachen -ben a fináléban Rajeev 2-1 (7:6,6:7,7:6) -ra győzedelmeskedett, most is hasonlóan szoros végjátékokra van kilátás, s megint arra számítok, hogy az amerikai összeszedettsége fogja számára a finálét jelenteni, s egyben a lehetőséget, hogy megvédje a címét a Maas folyó melletti germán városban.
Eredmény: 2-0 (6:3,7:6)

2010. november 12., péntek

Nikolay DAVYDENKO - Michael LLODRA
(ATP, Párizs) »»» November 12. 16:30

tipp: Llodra
odds: 2,20
office: William Hill
tét: 10*


Nagyon nagyot alkotott a Bercy -ben a gallok hórihorgas kedvence Llodra, aki az első szett tie-break megfordítása után, mondhatni lenullázta világranglistás harmadik ellenfelét, a szerb Djokovic -t. A kommentátorok viccesen megjegyezték, ha így játszik, akkor nem számít ki az ellenfél lehet az Federer, akár Nadal is nekik sem lenne ellenszerük. Llodrat nagyon feldobta a hazai környezet, eksztázisban versenyzik, különböző stílusú ellenfeleket tett lapátra, mutatván bárki kerülhet útjába, ő megtalálja az ellenszert. A salakos Starace, az óriási adogató Isner, s a világklasszis Djokovic bánta a francia "jó kedvét". Most sem vár könnyű feladat rá, de büszkén áll elébe, a tavalyi londoni világbajnok Davydenko vár rá, akinek ezen éve korántsem volt olyan sikeres, amiben közre játszhatott a csuklójában felfedezett hajszálrepedés is, amit műteni is kellett. Davy meglepő vereségeket szenvedett el az utóbbi hónapokban, hajlamos az igazán bohókás versenyzők ellen beleszaladni a késbe, mint tette azt a shanghai Mastersen is az első körben Zverev ellen két szettben. Az előző körben Berdych ellen nem úgy nézett ki, hogy jó napja lehet, de megköszönhette cseh ellenfelének, aki kiengedte az irányítást kezei közül, s végül a döntő szettben már nem is kellett megizzadnia Nikolaynak, aki sima 6:0 -val került nyolc közé. Na ilyenre nem lehet számítani Llodra ellen, aki motiváltság és önbizalom terén is nagyon elvan eresztve. Én a francia meséjének folytatását várom, Djokovic után újabb nagy skalpot tűzhet ki a dicsőség tablójára.
Eredmény: 0-2 (5:7,1:6)

2010. november 10., szerda

BFC Siófok - Ferencvárosi TC
(Magyarország, Magyar Kupa) »»» November 10. 18:00

tipp: Ferencvárosi TC
odds: 2,30
office: interwetten
tét: 10*


A Fradi minden téren szeretné a legjobbat nyújtani, erről az idei kupa mérkőzéseiken is megbizonyosodhattunk (Óbuda 8-0, REAC 5-0), hiszen a zöld-fehérek szeretnének nemzetközi kupa porondra jutni, két vasat tartanak a tűzben, ha esetleg nem jönne össze a bajnokságban, akkor a kupa jelenthetné erre a vigaszt majd. Mint mondotta Rósa Dénes győzni mennek a Balaton partiakhoz, s ez teljesen más lélektanú meccs lesz, hiszen a bajnokságban az Újpest ellen elszenvedett nagy arányú vereség még éreztette hatását a Siófok elleni hazai bajnokin is, de most kitisztult fejjel, a bajnokságban nyújtott egyre összeszedettebb produkciótól feldobódva várhatják a mai kupa csatát. A Siófok épp ellenkezőleg azóta került hullámvölgybe, a BKV elleni előző körös minimális arányú továbbjutást (2-1) leszámítva a bajnokságban csak vergődnek Sowunmi -ék, három vereség, ebből két nagy arányú 0-4 -es, s egy sovány paksi 0-0. A csatárok be vannak oltva találat ellen, látva a Fradi biztosabb, egyre jobban összeálló védekezését, most sem várhatnak sok jót. A Fradi átérzi ezen meccs fontosságát, mindenki tudja miért érkeznek Siófokra, az előnyszerzés kiharcolása az elsődleges cél, hogy az Üllői úti visszavágón már kedvezőbb helyzetből várhassák a folytatást. Tippem: 0-1 vagy 1-2
Végeredmény: 3-1 (2-0)

2010. november 9., kedd

Philipp KOHLSCHREIBER - Thomaz BELLUCCI
(ATP, Párizs) »»» November 9. 14:30

tipp: Kohlschreiber -2,5 game
odds: 1,80
office: bet365
tét: 10*


A kisebb, mellék pályán találkozik a pörgő német Kohlschreiber (33. a világranglistán) a brazilok fiatal a köztudatba tavaly berobbant teniszezőéből Belluccival (30. a világranglistán), akit univerzális játékosként lehet számon tartani, ám mostanában inkább salakos tornákon indult el, s ez meglátszik kemény pályás játékán, s az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy teremben nagyon kevés a gyakorlata, míg Kohlschreiber -nek a közelmúltban Bécsben és Valenciában is volt alkalma szokni a zárt teret, s a sajátos akusztikát. Kohlschreiber igazán technikás játékos, aki ezen a lassabb kemény borításon is élhet majd sajátos fegyvereivel, s a mostanában a fonalat elvesztő, s jobbára csak salakon csúszkáló ellenfelét két szettben is felülmúlhatja majd. Az átlagot tudja hozni a dél-amerikai, de ez a teljesítmény most kevés a TOP30 -as ellenfelekkel szemben, az elmúlt hónapban Ferrer és Cilic is két szettben biztosan verte, most egy pihentebb Kohli is megteheti ezt. Eddig háromszor találkoztak 2-1 a germánnak, eddigi egyetlen kemény pályás randevújukat azonban nagyon simán nyerte Philipp, év elején Auckland -ben 2-0 (6:4,6:1) -re, én most is hasonlót várok, egy kicsit tán szorosabb végeredménnyel.
Eredmény: 1-2 (6:7,7:5,3:6)

2010. november 8., hétfő

Arnaud CLEMENT - Feliciano LOPEZ
(ATP, Párizs) »»» November 8. 13:15

tipp: Clement
odds: 2,25
office: expekt
tét: 10*


A kis francia fejkendős, Clement (73. a világranglistán) túl van pályája csúcsán, de képes még mindig meglepetésekre, főleg hazai közönség előtt, kicsit hasonlít az év elején visszavonuló honfitársára Santoro -ra is, képes meglepő ütéseket is elővarázsolni repertoárjából. Ugyan nem mondhatjuk, hogy csúcsformának örvendene, de ő képes felszívni magát bármikor, tipikus Davis Cup játékos, aki szereti a közönséget, s szereti kiszolgálni lelkes francia szurkolóit. Most hazai környezetben ismét dobbanthat akár egy nagyobbat, az ellenfeléről, elmondhatjuk, hogy kellemetlen, remek szervával rendelkező spanyol, de ha mögé nézünk a dolgoknak, akkor megfordul a szélirány az esélyességet, a papírformát tekintvén. Hogy miért is? Egy éve ugyanitt a BNP Parisbas versenyen a külső pályák egyikén tanította móresre Clement Feliciano Lopez -t (31. a világranglistán), láttam a mérkőzést emlékszem, akkor is derült égből villámcsapásként érte Lopezt Arnaud sajátos játéka, taktikája. Eddig kétszer találkoztak, s még szettre sem volt jó az ibériai. Lopeznek a nyár végén volt egy jobb sorozata, ám azóta újra csak szenved, utolsó három turnéján is első körös búcsúk, rendre két szettben. Úgy vélem Clement ezúttal is megmarad mumusnak a spanyol számára, egyszerűen nem ízlik Lopeznek a pattogós stílusa, egy szorosabb, s egy simább szettben kerülhet tovább a honi szurkolók nagy örömére.
Eredmény: 2-1 (6:7,7:6,6:4)

2010. november 6., szombat

Gilles SIMON - Marcel GRANOLLERS-PUJOL
(ATP, Valencia) »»» November 6. 20:00

tipp: Simon 2-0 -ra nyer
odds: 1,67
office: sportingbet
tét: 10*


A kis madárcsontozatú francia, Simon (52. a világranglistán)ismét formába lendült, s ott tud lenni a közvetlen élmezőnyben, ezt jelzi, hogy egyre többször s egyre tovább jut az adot turnékon, észrevehetően megnövekedett önbizalommal játszik. Itt Valenciában Stakhovsky -t és Verdasco -t is meglehetősen simán porolta el, Davydenko egy tie-break -es nyert szettre jónak bizonyult, de azt leszámítva ő is két simább szettet kapott a galltól. A torna meglepetés embere a hazai versenyző Granollers (67. a világranglistán), aki a selejtezőben már elvérzett egyszer Gabashvilivel szemben, ám a visszalépéseknek köszönhetően Lucky Loserként kapott egy újabb esélyt, s ezzel élt is már, igaz meglehetősen könnyű ágon jutott el idáig (Monaco hamar eltakarította az útból Murrayt), a francia Paire, Andujar kettős után a döntő szettben láthatóan az eredménykényszer miatt remegő kezekkel fellépő Monaco -t is kiütötte, aki breake előnyével sem tudott mit kezdeni. Most azonban egy teljesen más kategóriát képviselő versenyzővel néz szembe, aki feljövőben van, s szintén nagy motivációval versenyzik, a lelkesedés, s a hazai pálya most kevés lesz Granollers részéről, Simon nem hagy majd lehetőséget a szettnyerésre sem, lapátolós, ütemváltós teniszével felőrli, sok hibára készteti majd ibériai ellenfelét.
Eredmény: 2-0 (6:4,6:4)
Daniela HANTUCHOVA - Alisa KLEYBANOVA
(WTA, Bali) »»» November 6. 10:15

tipp: Kleybanova
odds: 1,70
office: expekt
tét: 10*


Az úgynevezett "B" világbajnokság az indonéziai Bali -n remek kis meccseket hozott, élvezet volt nézni Ivanovic, Kleybanova meccseit, valamint a Li - Date Krumm fordulatokban gazdag találkozót. A mai nap is hozza eddig az izgalmakat, hiszen Ivanovic és a japán hölgy ütközete döntő szettbe torkollik. A másik mai meccs is hasonló izgalmakat ígérhet, ám látva Kleybanova tegnapi formáját én inkább egy sima orosz sikert várok, Rezait szinte lemosta a pályáról. A szlovák Hantuchova az év végéhez közeledve is eléggé csapongó produkciót nyújtott egy, két tétmeccsnél többet nem tudott egy tornán elérni, Wickmayer ellen valamivel nagyobb határozottságának és a belga túlzott akarásának, ami átfordult görcsösségbe, köszönhette az első fordulós sikert. Eddig kétszer találkoztak, 1-1 -t mutat a mérleg, ám azóta Kleybanova sokat javult, míg Hantuchova inkább csak stagnált. Az orosz meglepetést hozhat ezen a viadalon, nagyon sül a keze, a kezdeményező készége hozhatja a csoportbeli második diadalát is. Két szettben várom a nagyobb darab orosz sikerét, egy szorosabb, s egy simább felvonásban.
Eredmény: 0-2 (3:6,1:6)

2010. november 5., péntek

Borussia Mönchengladbach - Bayern München
(Németország, Bundesliga 1.) »»» November 6. 15:30

tipp: Bayern München
odds: 1,61
office: Ladbrokes
tét: 10*


A Bayern hasonlóan a Schalke -hez, nagyon eltolta a bajnoki rajtot, s most kapaszkodhatnak a nemzetközi kupás szereplésekért, rég látot mélységekből kell kimászniuk a bőrnadrágosoknak, ám úgy tűnik most fordult meg a szél. Mindenesetre a legutóbbi két bajnoki siker a Freiburg és a Bremen ellen, valamint a hétközi magabiztos kolozsvári BL siker erre enged következtetni. A lendületszerzés tehát megvan, s eléggé kételkedek abban, hogy a liga utolsó, csak vergődő nagyobb múltú Mönchengladbach akasztaná, gáncsolná meg a bajorokat az előretörésben. A jelenleg Hans Meyer vezette csikók rém gyenge összmérleget mutathatnak fel, mindössze hat megszerzett pont, gólokat még csak-csak találnak a csatárok, de amit a védelem művel az katasztrófa, tíz bajnokin beszedett 30 gól ! kirívó adat a Bundesliga teljes mezőnyét tekintvén. Ez a Bayern tényleg magára talált, míg a Mönchengladbach szurkolói már lassan temethetik az első osztályú tagságot, mert ezzel a teljesítménnyel csoda lenne a bentmaradás. Érdekesség, hogy a München a legutóbbi négy látogatásán nem tudott három ponttal távozni a Borussia-Park -ból, most négy év után újra sikerülhet.
Végeredmény: 3-3 (1-2)
Andy RODDICK - David NALBANDIAN
(ATP, Basel) »»» November 5. 18:00

tipp: Roddick
odds: 2,00
office: bet365
tét: 10*


A korábbi éveket nézve is csúcstalálkozónak számított az amerikai - argentin párharc, most négy év elteltével újra felidézhetik az emlékeket, s újabb parázs csatát láthat majd a közönség most éppen a St. Jacobs Halle -ban. Roddick a tavalyi évhez képest alul teljesített, a fantasztikus 2009 -es wimbledoni döntős szereplésétől messze került, többször is sérülés miatt kellett visszalépnie, ám itt Svájcban újra látni rajta a tüzet, s játéka is egyre jobban összeáll, a Querrey és a Golubev elleni két szettben megnyert mérkőzéseivel meggyőzött engem. Nalbandian sérülései után fantasztikusan tért vissza, ám a US Open után ismét a sokat hibázó "Nyálbanditát" láthatjuk viszont, aki tegnap is csak a horvát Cilic rapszodikus, kedvetlen játékának köszönhetően, s átlagnál jobb szerváinak köszönhetően tudott tovább kerülni. Roddick adogatásait ismerjük, tartja a legerősebb szerva világcsúcsát, s most labdamenetekben is dominálni tud, a gaucho ellenben nem tudta a hibáinak számát csökkenteni, ezt látván engem meglepne, ha Nalbandian kerülne tovább. Szorosabb mérkőzésen is, de a sapkájától szabadulni nem tudó motivált amerikai sikerét várom.
Eredmény: 2-0 (6:4,6:4)

2010. november 4., csütörtök

Bet365 akció a TOP bajnokságokra!

Bet365 fogadószelvény

Paul-Henri MATHIEU - Viktor TROICKI
(ATP, Basel) »»» November 4. 15:45

tipp: Troicki
odds: 1,55
office: unibet
tét: 10*


Francia-szerb párharc a nap második mérkőzésén a baseli tornán. A legjobb periódusát elhagyó gall Mathieu, évek óta csak keresi önmagát, korábban rendre a tornák végjátékáig jutott, mostanra azonban egy-két fordulóknál többet nem megy, sőt sokszor már a selejtezőbe kényszerül, s néha onnan sem sikerül a főtáblára való kvalifikálás. Ez esetben is megtörtént, a Suisse Opene selejtezőjének második körében a nyurga Haase állta útját kemény három szettben, ám Ljubicic visszalépése következtében Lucky Loserként még egy lehetőséget kapott, amivel az első körben élt a még a stockholmi, Roger Federer elleni finálé hatása alatt álló német Mayert verte két 6:3 -as könnyedebb szettben. A nagyra nőtt szerb, Troicki szép kis sorozatokat tud produkálni, s vannak időszakok amikor elbújik eredményeivel a többiek között. Most szebb napjait éli, Tokióban elődöntőzött, ahol csak Nadal tudta megállítani, majd Moszkvában tornát nyert, Tursunov, Tsonga, Zeballos, Cuevas és a döntőben Baghdatis elverésével. A fergeteges sorozatot a szentpétervári első körös Schüttler elleni vereséggel "pihente ki", s úgy néz ki Baselbe már újra feltöltődve érkezett, amit a Berrer elleni fölényes 2-0 (6:3,6:0) -ás sikere is jelez, a németet nem szokták így elagya-bugyálni. Troicki most nagyon egyben van, s nem csak a rendkívül hatékony szerváira épthet, de labdamenetekben is átveszi az irányítást, úgy vélem az időnként felvillanó, de a fontos pillanatokban megingó franciát ha kissé nehezebb meccsen is,de elkapja.
Mathieu visszalépett!

2010. november 2., kedd

FC Copenhagen - FC Barcelona
(Bajnokok Ligája) »»» November 2. 20:45

tipp: a Koppenhága nem szerez gólt
odds: 1,95
office: sportingbet
tét: 10*


Kedvező helyzetből várhatja a két csapat a BL 4. fordulóját, ami a Barcelona esetében természetes, a Koppenhága részéről azonban meglepetés, hiszen féltávnál a négy pontos fórjuk az orosz bajnok Rubin Kazan -nal szemben mindenképpen ebbe a kategóriába tartozik. A volt norvég válogatott, Ståle Solbakken által edzette FCK a hazai bajnokságban is brillírozik, elől a csatárok szórják a gólokat, ám ezt nemzetközi színtéren azért nem tudták megismételni, átlagban egy gólt értek el meccsenként, s egyedüliként éppen a Barcelona ellen maradtak csupán gól nélkül. A Guardiola vezényelte katalánok a továbbjutás kiharcolásáért utaznak a dán fővárosba, a csapat egyre jobb formába lendül, amit nem csak a legutóbbi Sevilla elleni 5-0 -ás kiütésük jelez, s nem csak elől lehet pozitívumokról beszélni, de a hátsó sor magabiztosságát is ki kell emelni, ami a korábbiakban nem volt egyértelmű. A Puyol, Abidal, Daniel Alves, Pique négyes áthatolhatatlan falat képez immáron négy díjmérkőzés óta, s most a biztos védekezésre alapozván idegenből is kapott gól nélkül hozhatják majd el a továbbjutást érő pontokat a gránátvörös-kékek. A Koppenhága felnőtt a nemzetközi szinthez, ám a Barcelona kaliberű csapatok azért még elérhetetlen magasságokat jelentenek a dán klub számára, ha tisztességgel is, de egy kevés gólos találkozón egy vagy két gólos Barca sikert várok. Tippem: 0-1 vagy 0-2
Végeredmény: 1-1 (1-1)
Bajai LSE Kalo-MÉH - Videoton FC
(Magyarország, Magyar Kupa) »»» November 2. 14:30

tipp: Bajai LSE +2 gól (handicap)
odds: 2,05
office: bet365
tét: 10*


A Baja szenzációsan szerepel eddig, a nyári harmadosztályból való feljutás után, pont azonossággal vezeti a Nyugati csoport küzdelmeit a Gyirmóttal egyetemben. Bognár György nagyon értheti a dolgát, nem csak a Sport TV -ben mondja meg a tutit, tehát nem bort iszik, s vizet prédikál, hanem élesben is megmutatja, hogyan lehet eredményes futballt produkálni, különösebben nagyobb neveket nélkülöző kerettel, igazi csapatmunkával érték el az eddigi részsikereket. Most egy nagy falat következik, ugyanis a kupában is áll a Baja, a sárga-kék mezesek az NB1 listavezetőjét a Videotont fogadják, amely a hétvégén meglepetésre vereséget szenvedett a sóstói stadionban a Honvédtól 0-2 -re, kissé fásultnak tűnt a Vidi, kérdés mennyire sikerült felfrissítenie Mezey Györgynek csapatát, mert amúgy sem vár rájuk könnyed kilencven (akár 120) perc, a Baja hazai környezetben a legtöbb pont megszerzésére volt képes a Nyugati csoportban. Bognár György vezette Baja a második bajnoki fordulóban még nagyarányú 5-1 -es vereségbe futott nyáron a Videoton II ellenében, azóta viszont szárnyal az együttes, rendet tett a fiai fejében, s elhitette velük, hogy képesek jó eredmények elérésére. A Videoton mindenképpen a továbbjutásért utazik délre, ám alaposan meg kell majd szenvednie érte, véleményem szerint a lelkes hazaiak minimum egy szoros vereségre jók lesznek, de egy esetleges hosszabbításban még nagyobb meglepetést is elérhet az NBII Nyugati csoportjának meglepetés gárdája.
Végeredmény: 2-4 (2-1)
Santiago GIRALDO - Karol BECK
(ATP, Basel) »»» November 2. 14:00

tipp: Giraldo 2-0-ra nyer
odds: 2,20
office: bet365
tét: 10*


A kis kolumbiai, Giraldo (69. a világranglistán) is ez évben mutatta meg szebbik arcát, a tavaszi salakos Challengerek során gyűjtögette a győzelmeket, trófeákat, s ennek köszönhetően a világranglistán a TOP70 -be is beférkőzött. Hihetetlen agresszív teniszt játszik, s ami meglepő volt számomra, hogy keményen sem jön zavarba ugyanúgy próbálja ráerőltetni akaratát aktuális ellenfeleire. Tipikusan gyors pályás, nagyobb nevű teniszezőket is legyőzött illetve megszorított már, múlt héten például Malisse -t tette félre az osztrák fővárosban, s még Almagro -t is döntő szettre kényszerítette. Ellenfele a szlovák Davis Cup -ban is érdekelt Beck (104. a világranglistán) lesz, aki mostanság Challenger szinten mozog, s itt is csak azért indulhatott el a főtáblán, mert Ljubicic és Melzer a múlt heti döntős szereplés után visszalépett a Swiss Indoor versenytől. A selejtezőben az apró francia Millot még verte, de a nagyra nőtt német Brands ellen semmi esélye nem volt, sima két szettben 2-0 (6:2,6:1) -re kapott ki. A kolumbiai nagyon agresszív stílusa nem fog ízleni a sablon teniszt mutató szlováknak, Giraldo, ha akarja nagyon hamar befejezheti majd a mai programot nyitó találkozót.
Eredmény: 2-0 (6:2,6:1)

2010. november 1., hétfő

Novak DJOKOVIC - Ernests GULBIS
(ATP, Basel) »»» November 2. 18:00

tipp: Djokovic 2-0 -ra nyer
odds: 1,52
office: betsson
tét: 10*


A lettek kiválósága Gulbis (24. a világranglistán) a tavasszal szép eredményeket ért el, a tavaly év végi problémás heteket elfelejtvén úgy tűnt teljesen felépítette magát, mind gondolatilag, mind fizikálisan, ám úgy tűnik év végére újabb holtpont. Az ázsiai turnékon, Tokyoban és Shanghaiban is sima két szettes első körös vereségeket szenvedett el, a bécsi indulást pedig sérülésre hivatkozva visszamondta, pedig az egykori világelső Muster ellni szereplés nagy motivációt jelenthetett volna Gulbis számára. Djokovic (3. a világranglistán) ellenben az egyik legjobb formát mutatta a mezőnyt tekintve Pekingben tornagyőzelem, Shanghaiban finálé, azóta pedig kipihenhette a távol-keleti túra fáradalmait, s most feltöltődve indulhat neki az év végi hajrának. Djoko nagyon pörög, minden idegszálával a győzelemre koncentrál, a balti fiú ellenben szétesett gondolatilag és testileg sem bírta a terhelést, úgy vélem nem lehet kérdés a jelenlegi formákat tekintve a két felvonásos szerb siker.
Eredmény: 2-0 (6:4,6:2)