2014. május 22., csütörtök

Yaroslava SHVEDOVA - Eugenie BOUCHARD
(WTA Nürnberg)    Május 22.   17:45

tipp: Bouchard
odds: 1,29
office: pinnacle sport



A legnagyobb tornák előtt a legtöbben bölcsebbnek tartják kihagyni az aktuális tornákat, mondván minek fárasszák magukat, s inkább tartogatják a formaidőzítésüket. Az elenyészőbb rész pedig épp ellenkezőleg megnyomja az előző hetet, hogy kellően felpörögjön a meccsszituációk által. A kanadaiak szőke üdvöskéje Bouchard ez utóbbi receptet választotta.

Eugenie Bouchard két éve robbant be a köztudatba, óriási akarásával, a fiatalokra nem jellemző extra elszántságával elnyerte a tenisz kedvelők szimpátiáját. Több szakértő is elemezte játékát, s mind hozzáállásban, mind játékban kiemelték, hogy a saját koránál sokkal érettebb összproduktumot mutat, rendkívül jól kezeli az éles helyzeteket, ami nem sokára egy TOP10 -es ranglistás helyezést is magában hordozhat. 

Tehetségét a borításokhoz való viszonyulása is mutatja, hiszen a csinos kanadai leányzó minden felülethez képes alkalmazkodni mind kemény pályára áttudja ültetni agresszivitását, mind salakon előtudja húzni a ritmusváltásra alapuló támadó jellegű teniszét. A múlt hónapban az oeirasi tornán láthattunk egy látványos pontot Bouchardtól, nos az a pont mindent magában hordozott, s az az egy labdamenet önmagában adja vissza a fent már említett extra versenyszellemet, játékkedvet.


A madridi és a római WTA versenyek nem sikerültek a legjobban, nem tudott Bouchard kellően ráhangolódni az eseményekre, a madridi és főleg a római városi hangulat mondhatni "elragadta" a figyelmét, de hozzátehetjük Radwanskától és a hazai pályán versenyző Schiavonétól sem szégyen kikapni. Egy hét szünet és a csendesebb Nürnberg meghozta a változást. A figyelmét 100% -osan a játékra tudta irányítani. Az első két körös Zahlavova-Strycova és Rodionova elleni "söprése" is arról árulkodik, hogy óriási kedvvel teniszezik, s ez a következő ellenfelek számára elszomorító tény.

A soron következő rivális az idén csapongó és fixen a formáját nem találó kazah Shvedova lesz. Shvedovára is jellemző, hogy képes minden borításon  megtalálni a játékát, emlékezhetünk a pár évvel ezelőtti Garrosos menetelésére is. Idén salakon azonban nem sikerült az áttörés, egy-két meccsek után elfogyott a tudomány. A Mayer és a Nara Kurumi elleni két szettes sikerek bizakodásra is adhatnának okot, ám a lendületben lévő Bouchard teljesen más kategóriát képvisel. Erről maga Shvedova is mesélhetne, hiszen Portugáliában három hete egy könnyed 6:4,6:2 -es verést kapott Bouchardtól, úgy, hogy a kanadai akkor messze nem nyújtott ilyen meggyőző játékot.

Bouchard az erőteljes, agresszív játékával hibára kényszerítheti majd Shvedovát hasonlóan az oeirasi találkozójukhoz, ahol csak az volt a kérdés, hogy mikor esik szét a kazah adogatása, ami breaket eredményezhet. Hasonló nyomás, kanadai fogadójáték mellett most is arra számítok, hogy Shvedova nem bírja majd tartani a szerva játékait, s mivel egyre tökéletesebb adogatásokra törekszik, így az magával hozza majd a hiba százalék növekedését is. Két salakon magát feltaláló játékos összecsapásán, az egy klasszissal feljebb lévő, s a Garrosra csúcsformát megtalálni akaró kanadai szőkeség biztos továbbjutását várom.
6:7,6:7

2014. május 16., péntek

David GUEZ - Juan Ignacio LONDERO
(ATP Challenger Bordeaux)   Május 16.


tipp: Guez
odds: 1,50
office: paddypower


A felfelé ívelő forma meghozta az eredményét. Guez harcosságának köszönhetően három francia jelentkezik játékra a mai bordeauxi tornán. A rutinos gall éppen a nyitó mérkőzésen alapozhatja meg a helyiek hétvégi jó hangulatát.

Nehéz  a francia stílusát megszokni 

Nagyon nehéz megszoknia az ellenfeleknek a sajátos ritmusban, néhol lapátolva ütő francia játékát. Alex Kuznetsov is megszenvedett vele. Nagy csatában nyert Guez, ami az előző cikkben már említett extra motiváltságnak is köszönhető. Az ellenfél hibáinak kikényszerítésére is bazíroz Guez, de képes hirtelen megindulásokra,  nyerő ütésekre, ez a valamilyen szinten, kiszámíthatatlanságnak is nevezhető tulajdonsága lendítette túl a holtpontokon, ahol a mentális erejét is kamatoztatni tudta. 

Türelmetlenül teniszezik 

A mai ellenfél a feltörekvő argentín Londero lesz, aki eddig Európában nem próbálta ki magát, inkább ITF versenyeken evickélt, Challenger szinten csak részsikerei akadtak. Londero tehetséges játékos, ám nem rendelkezik még kellő tapasztalattal, s ez az előző körben a helyi francia fiatal Lokoli ellen is érzékelhető volt. Egy igen hektikus mérkőzésen, az első szett 6:7 -es elvesztése után, főleg az ellenfél gyenge játékának köszönhette a viszonylag könnyed továbbjutását. Amíg nem esett szét az ellenfele, addig indokolatlanul siettette a befejezéseket, a kereszt-egyenes pontok bejátszásánál többször is outot fogott, ezzel tartotta meccsbe Lokolit. A gaucho bár továbbjutott, kissé labilis játéka egy rutinos, motivációval teli hazai rivális ellen már félő kevésnek fog bizonyulni.

Tovább repülhet Guez 

A bordeauxi tornán a fiatal argentín már elvérzett a kvalifikációban, ahol a szintén hazai Ouanna két breakelt szettben vette el a kedvét (Guez salakon eredményesebb tenisszel rendelkezik, mint honfitársa). Az élettől kapott még egy esélyt, valamint a sorsolás és az alul motivált (Harrison) ellenfelek is segítették a továbbmenetelét. Most azonban emberére akadhat, hiszen hazai környezetben rendre megtáltosodó Guez, aki ütőerőben és variációs képességeket tekintve is átlag felett van, könnyen hibára kényszerítheti a türelmetlen dél-amerikait. Guez Llodra és Kuznetsov után viszonylag kellemesebb feladatot kapott. Csak viszonyításképpen a múlt heti tornagyőztes, minőségi salakos játékot képviselő Schwartzmantól 6:7,6:7 -re kapott ki, míg Londerónak az említett "Schwarzi" sima 1:6,3:6 -t osztott ki. Alapvető motivációs és felfogásbeli különbségek most egyértelműen a hazai további menetelését ígérik.

2014. május 15., csütörtök

Alex KUZNETSOV - David GUEZ
(ATP Challenger Bordeaux)   Május 15.   17:30



tipp: Guez
odds: 1,72
office: paddypower

Számos hazai játékos indult a bordeauxi Challenger tornán a csütörtöki zárótalálkozón is lesz kiért szurkolniuk a  hazai színekért a hazai színekért kilátogatóknak.


David Guez nem a legfrissebb francia tenisz "pékáru", ám rendre odatudja tenni magát, s rutinjával a fiatalabb, "életerősebb" játékosokat is képes megfricskáznia. Mindegy, hogy kemény vagy salakos borításra téved a fix kemény alapvonaljátékát, az oldalváltásos teniszét játszva kisebb-nagyobb sikereket ér el. A másik fontos tényező a motiváció lehet. A salakos szezon nem indult a legideálisabban a gall számára, könnyed vereség Vercelliben Edmundtól és Tuniszban Staracétól, ám amint hazai környezetben léphet pályára megtáltosodik, ezt többször is tapasztalhattuk. Múlt héten Millot már sikerült két szettben kiiktatnia, a második körben pedig a későbbi tornagyőztes Schwartzman ellen hajtott fejet, két kőkemény 7:6 -os felvonásban. A bordeauxi belépője más hangzatosra sikeredett hiszen nevesebb honfitársán Llodrán sikerült kiélezett küzdelemben felülkerekednie 7:5,7:6 arányban. Nem csupán játékban, de mentális tényezőket tekintve is meggyőzőnek tűnt az első forduló produkciója, mely szép folytatással kecsegtet.


Az ellenfél a tengerentúlról érkező Alex Kuznetsov lesz. Mikor távoli kontinensről származók  ruccannak át Európába az általában nem sül el jól, a történetüknek korán véget ér. Egy jó példa erre a kirobbanó formában lévő Kyrgios heilbronni sima két szettes veresége is. Kuznetsovnak a tavalyi évet leszámítva, mikor a tallahassei salakos tornát megnyerte otthon, mindig negatív mérleggel zárta a salak szezont. A tavalyi európai próbálkozásai sem éltek meg egymás után két győzelmet számláló történeteket. Niceben a második körben a szintén francia Jouan verte, a fürthi CH viadalon Andrej Martin, a Roland Garroson pedig a fiatal francia Pouille bizonyult jobbnak. Az itteni első körben a látványosan alul motivált Stakhovsky ellen sima két szettben került tovább, no ez az alulmotiváltság Guez részéről biztosan nem lesz tapasztalható.


2008 -ban találkoztak, akkor két szettes francia siker született szemcsés borításon. A mai csatában egyértelműen a motiváltságnak az élességnek lehet döntő szerepe. Guez éhes a sikerre és a tenisze is arról árulkodott, hogy jó formában van. Az amerikai püfölős stílusa hosszútávon nem állja meg a helyét salakon, az idén is számos gyengébb képességű rivális ellen is megszenvedett. Véleményem szerint az eltökéltnek tűnő hazai teniszező érvényesíti a hazai pálya előnyeit, a meglévő maximális koncentrációval pedig két szoros szettbe döntheti el a továbbjutás kérdését.

2014. május 14., szerda

Julien BENNETEAU - Ruben RAMIREZ-HIDALGO
(ATP Challenger Bordeaux)   Május 14.    14:00


tipp: Benneteau
odds: 1,30
office: paddypower

Időnként szükség van egyet hátralépni, hogy újra nagy célokért küzdhessünk. Ezt az elvet szem előtt tartva indult el a bordeauxi Challenger tornán Benneteau is.

Julien Benneteau egy igazi versenyalkat, rendkívül jó keze van a teniszhez, ráadásul már a kellő rutinnal is fel van vértezve, mely szintén segíti az előremenetelét. Olyan játékos, akinek a nagy ellenfelektől sem lesz tele a gatyája, legyőzte az utóbbi években többek között a TOP10 -t erősítő Raonic, Federer, Ferrer hármast is. Egyedüli szívfájdalma, hogy eddigi hét ATP döntőjét mind elveszítette, talán a legfájdalmasabb a tavaly őszi Sousa elleni, ahol favoritként sem élrt a nagy lehetőséggel.  Az idén a tengerentúli kemény pályás szezonban szépen produkált. Indian Wellsben negyeddöntőzött és Miamiban is ment két kört, ahol Gulbist is sikerült kiiktatnia. A franciák elleni Davis Cup ütközet során, a hazai pályán Kamke ellen elveszített meccs után azonban valami megtört nála. Azóta nem találta a ritmust, s olyan vereségekbe futott bele, ami az elmúlt években elképzelhetetlen lett volna. Robredo ellen egy nyert szett után képes volt 1:6,0:6 -al orra bukni, valamint a Harrison elleni sima két szettes madridi kvalis vereségét sem teheti ki az ablakba. Ezek után ésszerű döntésnek tűnik, hogy a hazai bordeauxi, egy szinttel lejjebbi Challenger versenyen próbálja a szétesni látszó önbizalmát összegereblyézni.

Legutóbb 2011. októberében próbálkozott ilyen szinteken a francia, akkor a rennesi CH tornát sikerült begyűjtenie! A bordeauxi bemutatkozás megfelelőre sikeredett. Az ellenfél az amerikai Kudla jó alanynak bizonyult, hiszen nem nevezhetjük salak specialista teniszezőnek. Julien játékán néhol látszott az akadozás, de végül belerázódott és pont ezért, az ilyen "felhozó" meccsekért érkezett Nyugat-Franciaországba. A 7:5,6:2 -es első körös meccs jó táptalajt biztosít a folytatásra.

Kellett az első körös önbizalom növelő "fröccs", hiszen most egy salakra termett ibériai következik, aki most már szinte csak a CH szinteken ostromolja. A rendre ujjatlan pólóban versenyző Ramirez-Hidalgo ötvözi a salakos csúszás-mászást, az erőteljesebb-agresszívabb stílussal, ami eléggé kellemetlen az ellenfelek számára. A múlt héten Kudlát, Samper-Montanát és Michont is felőrölte ezzel a stílussal, ám amint a bevállalósabb tenisszel rendelkező Andreas Beck érkezett szembe, akkor már  megállt a tudomány. Benneteaunak is a kezdeményezés megragadása lehet a siker kulcsa, márpedig ő is hasonlóan ezt a játékot kedveli, nem szereti átengedni a staféta botot az ellenfélnek. 


Az elmúlt hetekben mondhatjuk, hogy magát verte meg Benneteau. A környezetváltás elengedhetetlennek bizonyult, melyet a CH szintekre való visszalépése jelentett. Az első körben megtalálhatta az elveszett ritmust. Egy ilyen győzelem helyre rakhatja az embert és visszaadja a saját játékát a kezébe. Hazai környezetben helyreállított önbizalmi tényezők mellett, a játék irányítás megragadásával, Ramirez-Hidalgot is kiiktathatja a versenyből, akit a múlt évtizedben már kétszer elkapott. Nem kérdés, hogy mindent egybevetve Benneteau a jobb játékos, ha fejben kellően sikerült összeszednie magát, akkor a továbbjutás sem fog elmaradni.

6:2,6:4

2014. május 13., kedd

Ekaterina MAKAROVA - Roberta VINCI
(WTA Rome)   Május 13.   14:00



tipp: Vinci
odds: 1,77
office: pinnacle sport

A Foro Italico második napján is bőven szurkolhatnak a helyiek hazai versenyzőknek. Közülük Vinci is alaposan kitesz magáért, ebben biztosak lehetünk.

Kellemetlen ütőstílussal riogat 


A rutinos Roberta Vincinek túl a 30. életévén rendre sikerül megráznia magát. Tavaly is akadt egy gyengébb periódusa aztán a salakra váltás meghozta a várt sikereket, ami végül a kemény pályás szezonra is kitartott. Most is egy haloványabb évkezdet után sikerült játékba lendülnie, s ami fontos végre újra saját stílusát ráerőltetve tudja mérkőzéseit nyerni. Univerzális játékosként aposztrofálható, aki minden felületen képes a legjobbjával előrukkolni, sajátos stílusával kemény tenyereseivel, s főleg fonákjaival rendre kellemetlen helyzetbe tudja hozni riválisait. Agnieszka Radwanska kisebbfajta mumusnak számít az olasznál ezt leszámítva eredményes salak szezonba csöppent bele, s most újra megkapta az esélyt, hiszen egy salakot háttérbe helyezőt sorsoltak mellé.


Salakon nem domborodik ki a játéka 


Makarova a gyors, pörgős, kemény játék híve, ezzel a játékkal sikerült év elején például a világelső Serena Williamset is megizzasztania és szintén ezzel a szívós játékkal nyerte el a pattayai torna serlegét (igaz eléggé halovány mezőnyben). Ami működik gyors borításokon, azt egyszerűen nem képes átvinni a jóval lassabb salakra, nincs meg az orosznak a megszokott ritmusa, melyből támadhat, márpedig a védekezést nem lehet az ő műfajának nevezni. Tavaly és tavalyelőtt is negatív salakos mérleggel zárt, például Oudin is megverte Madridban, aki alaposan háttérbe szorult az elmúlt években, ahhoz képest, hogy a legnagyobb amerikai tehetségnek kiáltották ki.  Az idei szemcsés rajtja azonban az előbbieknél is gyatrábbra sikeredett. Suarez Navarro Stuttgartban 6:0 -ás szettet is osztva verte, a lassan feledésbe merülő volt világelső Wozniacki pedig Madridban kerekedett felül rajta egy gyenge színvonalú összecsapáson. 


A jobb alkalmazkadó képesség dönthet


Ezen előjelek után a formába kerülő, s a hazai közönség adta extra motivációval fellépő Vinci ellen óriási változásokra lenne szüksége az orosznak, ha a továbbjutás a célja. Vinci jól kezeli a salak adta lehetőséget, képes labdamenetekben is masszívan ott lenni, s még a lassabb felületen is a lehetőségekhez mérten gyorsítani illetve szögekkel megnyitni a pályát. Ezen "kellékekkel" foghatja meg a monoton ütéssorozatra berendezkedő Makarovát. A recept már megvan! tavaly kemény pályán Torontóban 6:0,6:4 -el demoralizálta az oroszt Vinci, most salakon minden adott az újabb sikerhez, ráadásul ott van a már említett lelkes hazai szurkolótábor. 
6:2,7:6

2014. május 11., vasárnap

Petra CETKOVSKA - Tsvetana PIRONKOVA
(WTA Rome)   Május 12.   14:00

tipp: Cetkovska
odds: 1,34
ofice: pinnacle sport

Madrid után Rómába teszik át székhelyüket a legjobb teniszezők. Van aki hosszú sátorozásra készül, de vannak olyanok is, akik egy éjszakás kalandra ​repültek az olasz fővárosba.

Ami a férfi élmezőnyben salakon Dudi Selát jelent, azt átültetve a női mezőnyre Tsvetana Pironkovára fordíthatjuk. A bolgár numero uno egyértelműen a gyors pályák azon is belül füves borítás egyik udvarhölgyének tekinthető. Pironkova minden szezonban remekül teljesít, szárnyal a füves szezonban, ám amennyire összejönnek a dolgai a zöld gyepen, annyira megszenvedi a tavasz végeket, az elnyúló salakos szezont. Ebben az évtizedben rendre negatív mérleggel zárta a szemcsés felületen zajló idényeket, s a tavalyi katasztrofális 1/7 -es mutató után idén is alaposan beragadt a rajtnál. Stuttgartban az ITF szintről érkező Morderger ikerlányt még fenékbe billentette, ám a nagyobb salakos kultúrával rendelkező Itáliából érkező Barbieri ellen csúnya vereségbe futott bele. Madridban Arruabarrena két szolid breakekkel teli szettben verte könnyed 6:3,6:4 -el. A Madridtól való korai búcsú után, becsülettel edzett salakon Pironkova, ám ami nem működött, kimaradt ezidáig, azt egy hét alatt sem lehet hirtelen bepótolni.

Az első körben a cseh ágyúzó Cetkovska érkezik szembe, aki az agresszív stílusát egyaránt képes gyorsabb illetve szemcsés borításon is érvényesíteni, épp ellenkezőleg a bolgárral. Másik előny Cetkovska számára, hogy kellően beüthette magát, megérezhette a római selejtezőben a pályák hangulatát és a meccs szituációkban is kellően megedzhette magát a főtáblás küzdelmekre. Mindezekből előnyt kovácsolhat a cseh, aki a monoton ütögetésekből, edzésekről érkező Pironkovát is letolhatja majd a pályáról. Két salakon már bizonyított ellenfelet Cepelovát és Niculescut is kiütötte Cetkovska, a szemcsésen jóval bizonytalanabb bolgár lehet a következő áldozata.

Mindent egybevetve Cetkovska sokkal jobban mozog a vörös morzsalékon, ráadásul be is ütötte magát a kvalifikációban. Pironkova viszont folytatja a tavalyi salakos ámokfutását. legyen szó TOP100 -as ellenfélről vagy ITF szinten mozgó salakot kedvelőről, egyszerűen nem képes felvenni a szemcsés borításon szükséges ritmust. Játékát siettetni próbálja, ám ez a stílus okozza  a halálát játékának, lehet mondani Pironkova saját magát hatástalanítja, ha vörös felszínre lép. Cetkovskának csupán saját játékára kell koncentrálnia, irányítása mellett jöhetnek a bolgár menetrend szerinti hibái is ezen két összetevő pedig egy könnyed továbbjutást is ajándékozhat Petra számára.
1:6,6:1,6:4
Simona HALEP - Maria SHARAPOVA
(WTA Madrid)    Május 11.   16:30



tipp: Sharapova
odds: 1,45
office: betway

A tavalyi Serena Williams ellen elbukott finálé után újból próbálkozhat Maria Sarapova. Mivel a világranglista vezető sérülés miatt kikerült a képből, így a románok felfelé szálló csillaga, Halep ellen szerezheti meg a salakos trófeák közül még hiányzó Madrilena Openért járó serleget.

Megszerette a salakot


Maria Sarapova kifejezetten utált salakon szerepelni, így volt ezzel korábban több klasszis is, mint Stosur vagy Na Li, de amint megnyerte a Roland Garrost 2012 -ben és ezzel karrier Grand Slamet ért el, azóta minden salak szezonban hasít Masha. 2012 -ben Stuttgart, Róma és a French Open, 2013 -ban Stuttgartban címvédés, madridi finálé és Garros döntő, ahol egyaránt Serena állította meg. Idén sikerült a triplázás a sváboknál, s most Madridban is finalista, mindeddig veretlen salakon idén, s a mostani formáját, kedvét látva óriási esélye van, hogy a spanyol közönség őt ünnepelhesse a győztesnek járó tapsviharral.

Élvezi a teniszt az orosz 


Látványosan jól érzi magát a pályán az orosz szépség, élvezi a tenisz ez a fő tényező, ami miatt sikeres tud lenni. Stuttgartban is kiválóan alkalmazta a salak adta lehetőségeket, mind ütéserőben, mind mélységben remekül használta ki a szemcsés borítás adta lehetőségeket. Nem csak a tőle megszokott erőteljes dominanciát, agresszivitást tapasztalhattuk meg, de a játékosabb énjét is sikeresen vette le a polcról. Madridban is tovább tudta vinni a stuttgarti formáját, a McHale eelni ütközet során alaposan megszenvedett, de ott főleg önmagával kellett "megbeszélnie" a dolgokat. Na li ellen a mentális erősségeit is csillogtatta, végül simán kerekedett fel a szintén RG bajnok kínain. Ezek a sikerek még jobban megerősíthetik Maria önbizalmát. A támadójelleggel (Na Li) és a defenzívebb stílussal (Radwanska) szemben is megtalálja a megfelelő taktikát, így Halep ellen sincs félni valója az orosz szőkeségnek.

Újabb kihagyások nem férnek bele 

Simona Halep a tavalyi menetelései után az idei szezonban sem lassít! A román lány kissé mérsékelten kezdte a salak szezont, ám csak belelendült, a Goerges és Ivanovic elleni tarolásai élményszámba mentek, ám nem mehetünk el szó nélkül a bizonytalanságai mellett sem. Az elődöntőben egy a fonalat nem találó, az kontrollt teljesen elveszítő Halepet láthattunk. Petra Kvitova sem nyújtott semmi ördöngőset, csupán keményen ütött, Halep szempontjából 6:7,1:3 -nál azonban óriási ajándékot adott a cseh. Négy Kvitova által hosszúra ütött labdával a semmiből sikerült breakelnie és ez akkora lökést adott számára, hogy a fejben és fizikálisan is látványosan elfogyó cseh ellen szinte csak labdamenetben kellett tartania továbbiakban a labdát. Sarapova ellen ilyen kihagyások semmiképpen sem fognak beleférni.

Sarapova motiváltsága sikert jelenthet 


Eddig kétszer találkozott az orosz és a román fél. 2012 -ben Pekingben és Indian Wellsben is két-két szettben győzedelmeskedett Sarapova. Látva a jelenlegi formákat most is Sarapova sikere várható. Sarapova rendkívül agresszív stílussal jelentkezett a héten, kérdés, ha Halepnek másfél szettig meggyűlt a baja Kvitovával, akkor a játék összes elemében legalább egy fokkal többet mutató orosz ellen mire lehet elég - kétségtelen javuló formája -  a játékban jelentkező bizonytalanságaira félő a szőkeség kíméletlenül lecsap majd. Véleményem szerint Sarapova nem hagy olyan ajándék morzsákat, mint Kvitova, próbálja az irányítást saját kezébe venni, mindez nem fog ízleni Halepnek. Sarapova kellően ambiciózus, hogy megnyerje ezt a tornát, a nagyobb harci kedve pedig átsegítheti a lehetséges holtpontokon is. Stuttgart, Róma és a Roland Garros után az egyetlen hiányzó jelentős salakos trófea is Sarapova vitrinjébe kerülhet.
6:1,2:6,3:6

2014. május 10., szombat

Petra KVITOVA - Simona HALEP
(WTA Madrid)    Május 9.    11:35



tipp: Halep
odds: 1,50
office: unibet

Az elődöntők napjához értünk! Madridban mind a nőknél, mind a férfiaknál  a finálé a cél. A programot nyitó egyes meccsen a szünet nappal hangolódó Kvitova az egyre jobban játékba lendülő román csillaggal találkozik.

Simona Halep a tavalyi évben robbant be a tenisz élvonalába. Ellenállhatatlan stílusával, megszokott nagy harci kedvével, hősies védekezésével elnyerte a tenisz szimpatizánsok rokonszenvét, sok rajongót szerezve magának. A sikerek tavaly dögivel jöttek kezdve a római elődöntővel és a nürnbergi tornagyőzelemmel. Az idén kissé nehezebb volt az átállás a salakos borításra, ám ahogyan megszokhattuk a romántól, szép fokozatosan építi fel magát. Stuttgartban a Kuznetsova elleni vereség után nem volt lehetősége rá, most azonban lépcsőről-lépcsőre emelheti a játéka színvonalát. Julia Goergest lemosta a pályáról, uralta a pálya egészét, Arruabarrena-Vecino ellen tudta le önmaga legyőzését", ahol helyesen kezelte a spanyol pislákolásait, s időben nyugtatta le az ibériai kedélyeket. Lisicki ellen a szettvesztés ellenére is egy emelt szintet láthattunk, egy remek formában ütő német wimbledoni döntős fölé kerekedett, majd Ivanovic ellen mutatta meg az igazi erejét.  rendkívül hosszan, pontosan, precízen teniszezett, koncentrációja egy cseppre sem lankadt, amikor kellett játékban tartotta a labdát, s a kellő pillanatokat remekül megválasztva támadó ütésekkel fejezte be a pontokat. A salakon Stuttgartban szépen nyitó Ivanovicnak esélye sem volt.


Bár a  szemcsés borítástól jóval távolabb áll Kvitova, mégis itt van az elődöntőben. Ehhez kellettek a cseh óriástól megijedő ellenfelek, Safarova túlzottan is tiszteli honfitársát, nem véletlen, hogy egyszer sem nyert ellene meccset, s most is képes volt egy 4:0 -ás előnyről elvesztenie egy felvonást. Valamint kellett Serena Williams visszalépése is. Tehát minden összejátszott, hogy Petra négy közé kerülhessen. A játéka bőven hagy kívánnivalót maga után Lepchenko és Cirstea elleni szettveszteséges mérkőzései is tele voltak hullámzással. Erőteljes agresszív játékát ezen a borításon nem tudja kellően kibontakoztatnia, s kérdés a támadásban és védekezésben is topon lévő, az ütemet rendkívül jól kezelő Halep ellen elég lesz e a jelenlegi formája.

Egyszer már sikerült "leforráznia" a románnak Kvitovát. Az augusztusi new haveni döntőben kemény pályán sem adott esélyt Halep 6:2,6:2 -re alázta ellenfelét, aki pedig egy önbizalom növelő 6:0,6:1 -es elődöntőből érkezett a fináléba. Salakon egyszerűen jobban él a román, szinte kivirágzik, minden a saját kedvére alakul, a kívánalmaknak megfelelően lépcsőzetesen sikerült emelnie a játék színvonalán. Ivanovic ellen már kellő magasságokba került, az időzítés csúcspontját az elődöntős illetve döntős szereplésre tartogathatja. Van aki azt mondja az egy szünet nap, pihenő Kvitovát segítheti én viszont azt mondom, hogy éles meccs hiányában épp ellenkezőleg rosszul jött, hogy a cseh nem tudta fenntartani a játéka"szikráját". Halep kellő fordulatszámon pörög. A Manolo Santana Stadion adottságai is a román játékát támogatják majd. Véleményem szerint Halep salakos repertoárjával képes lesz a mai napon is átvenni a játék irányítását, s mindez Kvitova erősségeinek kiiktatását is magával hozza, a végeredmény ennélfogva pedig keleti szomszédunk kiválóságának továbbjutását sugallja.
7:6,3:6,2:6

2014. május 8., csütörtök

Albanos OLIVETTI - Ruben BEMELMANS
(ATP Challenger Aix en Provence)   Május 8.   14:30



tipp: Bemelmans
odds: 1,40
office: marathonbet

Aix en Provence meghozta az áttörést Olivetti számára? Ezt túlzás lenne állítani, a nagyra nőtt francia egyedül az ellenfél dekoncentráltságának és balszerencséjének köszönheti, hogy egyáltalán labdába üthet még a tornán. Mai belga ellenfelén a sor, hogy véget vessen a "ficánkolásának".

Albano Olivetti hazai környezetét a gyors borítások jelentik, legfőképpen teremben "éli ki magát", ahol még inkább érvényesíteni tudja nagy adogatásait, kedvelt háló-röpte játékát. Igen ám, de ezek az előnyök a salakszezonra elhalványulnak. A szemcsés borításon megülnek a labdák, lelassulnak nem okoznak megoldhatatlan feladatot a fogadónak, ráadásul az előrejöveteleknél is rengeteg ideje van a riválisnak a jól átgondolt elütéshez.
Mindezen forgatókönyvbe illő gondolatokat az első fordulóban a svájci-finn Laaksonen is megfelelően alkalmazta. Mintha egy oktatófilmet láthattunk volna. Olivettinek nem jöttek a szervái, szenvedett velük, kétségbeesésében pedig rendre előre kóricált a hálóhoz, Laaksonen meg kedvére üthetett el mellette, hol a jobb, hol a bal irányba. Mindez egy szett előnyt és 3:1 -es második szettet jelentett, ott azonban olyan érthetetlen lefagyást produkált Laaksonen, amit nem lehet megmagyarázni. Semmilyen extra nyomással nem találkozott, mégis sorba ütötte az egyszerűbbnél, egyszerűbb labdákat a hálóba. Ezt két ajándék breaket jelentett Olivettinek, s egyben a szettekben való kiegyenlítést is. Szegény embert az ág is húzza alapon, az már nem is meglepő, hogy Laaksonen a harmadik szett elején egy ártalmatlan rövidítésnél "sikeresen" harcképtelenné" tette magát, meghúzta a combját és a bokája is kifordult, feladta a mérkőzést Mindez az összefoglalója Olivetti "kalandos" továbbjutásának. 
Ellenfele a belga Davis Cup csapattag Bemelmans lesz. A flamand is jó magasra nőtt és szintén nem a salakot nevezni meg kedvenc borításának, ha megkérdeznék. Ám játékban szemcsésen azért egy emelettel feljebb van Olivettinél. Az első fordulóban Burquier ellen vesztett helyzetből sikerült végül könnyedén megfordítania  mérkőzést, ami mentális frissességet is tükröz. Adogatásai sültek, nem úgy, mint a franciának. 
Nagy adogató párharcra is számíthatnánk, ha nem salakról lenne szó. Olivetti szerváira inkább hatással van a borítás váltás, a hatékonysága jelentősen csappant, míg a belga ennyire nem szenvedi meg az alapvető lassulását a labdáknak. Játékban is összetettebb, több "okos" dologra képes, míg a francia csupán néhány elveszettnek tűnő rövidítéssel próbálja "színesítenie" az egyhangúnak tűnő játékát. Olivetti az első körben már padlót fogott, akkor Laaksonen balgaságának köszönhetően elkapott egy új esélyt. Bemelmansnak csak saját játékára kell koncentrálnia, Olivetti egy-egy adogató játékában magától adódó lehetőségei lesznek majd, melyeket koncentrált játékkal ki fog tudni használni. A Laaksonen meccs folytatását várom a 6:4,3:1 -es állástól Bemelmanstól azzal a különbséggel, hogy nála hirtelen nem ereszti les senki a rolót. Ezen a borításon meg van lőve a francia, Bemelmansnak csak a koncentrációját kell megfelelő szinten tartani, ha ez meglesz, akkor a továbbjutás sem marad el.
7:6,6:2

2014. május 7., szerda

Elias Ymer - Mikael Ymer
(ITF Bastad - Sweden F2)   Május 7.   11:15


tipp: Elias Ymer és 19,5 game fölött
odds: 1,14 és 1,80
office: bet365

A testvérpárharcok minden sportágban kuriózumnak számítanak és extra figyelmet érdemelnek. Két etióp származású tizenéves eldugott svédországi találkozója is említést érdemel ilyen megközelítésből.
A tenisz történelemben korábban is rendre izgalmas csatákat hoztak a testvérek találkozói. Elsőre elég csak Serena és Venus csatározásait említeni, ami kiegyenlített harcot hozott, a Radwanska lányoknál is volt, hogy a gyengébbnek vélt Urszula a még kialakulatlan erőviszonyok mellett első találkozásukat megnyerte, azóta azonban egyértelműen Agnieszka az uralkodó. Most egy eldugott svéd ITF tornán a két Ymert testvér csaphat össze Bastad városában.

Nem csupán a sorsoláson múlt, hogy összecsaphat Elias és Mikel. A csupán 15 éves Mikaelnek három találkozót is sikerrel kellett vennie, kettőt a selejtezőben ahol egyértelmű sikereket aratott, a főtáblán a nagy öreg Adaktussonnak is adott egy jókora kijózanító pofont. A 18. életévébe lépő ITF szinteken már bejáratottabb bátyja is két kvalis győzelemmel hangolt majd a chílei Sborowitz ellen oktatott a főtáblán, könnyed 6:0,6:3 -al.

Látható az etióp gyökerekkel Stockholmba áttelepülő Ymer család két igen tehetséges, elhivatott srácot nevelt ki. Ymer korábban a bastadi ATP tornán is megcsillantotta tudását, Dimitrov ellen tavaly szettet is nyert, s végig nagy küzdelemre késztette Maria Sharapova jelenlegi "hercegét". Ugyan a kis Eliasnak ez az első komolyabb fellépése, az eredményekből már most kiderül, hogy szintén nagy adogató, játékos, technikás teniszező, aki szintén eredményes karrier előtt áll fivéréhez hasonlóan.

Egy testvérpárharc teljesen más hangulattal bír, nem lehet tudni, hogy az egymást rendkívül jól ismerő, testvérpár, hogyan tud "alkalmazkodni" egymáshoz a tenisz pályán. Ez egy teljesen más szituáció, mint amikor edzésen pötyögtek vagy keményebb labdameneteket vívtak. Az idősebbik Ymer számára előny lehet a két év, ám tehetségben nem marad alúl Elias sem. Úgy vélem a bátyónak sikerül továbbjutnia, ám a szívós kis öcsi nem adja majd könnyen a bőrét és egy élvezetes mérkőzést rittyent össze az érdeklődő, kilátogató svéd szurkolók számára.
6:4,7:5

2014. május 6., kedd

Henri LAAKSONEN - Albano OLIVETTI
(ATP Challenger Aix en Provence)    Május 6.    12:00




tipp: Laaksonen
odds: 1,44
office: bet365

Vannak játékosok akik egyenesen imádják a szemcsés borítást, mások meg teljesen eltörölnék a teniszes naptárakból. Vannak akik magától értetődően siklanak az apró morzsalékon, mások mintha mocsárban lépkednének. Egy ilyen kontrasztot bemutatható mérkőzést állítottam középpontba.
A Roland Garros hazájában az Aix en Provencei versenyen is megcsaphatta a Grand Slam hangulat a versenyzőket, ami jó hatással lehet a produktumra. Kiváló körülmények között, remek időjárás mellett ütögethetik a sárga labdát a "kiválasztottak". A svájci Laaksonen is rendesen bemelegített a selejtezős két mérkőzése kellően szolgálta a felkészülést a főtáblás megmérettetésekre. A német Reinweint két szorosabb breakelt szettben intézte el, majd a franciák egyik legnagyobb ígéretének tartott 19 éves Couacaud -t - aki Muratouglou istápolását is élvezi - nagy csatában döntő szett 6:4 -es befejezéssel. Laaksonenre jellemző, hogy nehezebben melegszik be egy -egy tornára, s utána szárnyakat kap, ezt már többször is bemutatta. Rendkívül jó testfelépítéssel bír, s ami pozitívum, hogy minden borításon megél, igazi univerzális játékos. Nem véletlen számítanak a svájci Davis Cup csapatban Federer és Wawrinka mellett is rá, igaz még csak "árnyék emberként". Tavaly is számos ATP és Challenger szinten is bejáratott nevet sikerült elkapnia, idén sem tétlenkedne, ráadásul a sorsolása is jól sikerült, hiszen egy olyan hazai riválist kapott, aki nem igazán  kedveli a salakot.
Albano Olivetti az Isner, Karlovic vonalat képviseli csak alsóbb szinteken működik jobbára. Már ATP szinteken is megmutatta nagy adogatásait a gall fiú, aki elsősorban erre a fegyverére támaszkodik illetve az ebből az első ütésfajtából adódóan megnyílt pályára, ami a másik kedvenc fegyverét jelenti a repertoárjából a röpte játékot. Mindez nagy szép és jó hatékony is, ha kemény, főleg fedett kemény pályás körülményekről beszélünk, ám salakon az említett játékelemek nem tudnak olyan hatásosan kidomborodni, s mindez a közelmúltbeli eredményei is meglátszik Olivettinek. Tavaly két próbálkozása is hamvába halt a sokad rangú TOP1200 -on belül sosem tartózkodó honfitársától is kapott egy sima 0-2 -t, valamint Campozano sem kímélte az RG kvalifikációjában. Idén a bemutatkozó salakos meccse Vercelliben is kudarcot hozott magával, az osztrák Reissig könnyedén múlta felül két "megbreakelt" felvonásban.
Mindent egybevetve egy a salakon fickándozni" képes feljövőben lévő finn gyökerekkel rendelkező svájci Davis Cup csapattag dominanciáját várom a salakon meglőtt vadként ténfergő Olivettivel szemben. Idén márciusban már találkoztak Olivetti kedvenc körülményei között, tetővel a fejük felett, a svájci 6:4,7:6 -ra felülmúlta francia ellenfelét, most salakon, ha Laaksonen átlagos játékkedve megmarad, a szemcsés adta alapvető tényezőket is felhasználva ismételten felülmúlhatja Olivettit.
Laaksonen feladta 6:4,4:6,0:1 -nél! Cash Back!

2014. május 5., hétfő

Martin VAISSE - Andreas BECK
(ATP Challenger Aix-en Provence)   Május 5.   12:00


tipp: Beck 2-0 -ra nyer
odds: 1,53
office: bet365

A Roland Garros közeledtével még inkább felértékelődnek a salakos Challenger versenyek is. Az elit mögött helyezkedőknek sincs már sok idejük, így minden lehetőségre le kell csapniuk, hogy tökéletesíthessék a szemcsésen mutatott produkciójukat.

Aix-en Provenceban is sikerült Ch szinten erős közepes mezőnyt összeverbuválni, ahol korábbi TOP100 -at is megjárt nevekkel, valamint későn érő ITF szinteken fickándozó hazai versenyzőkkel is találkozhatunk. Ilyen a Martin Vaisse - Andreas Beck ütközet is. Martin Vaisse egy későn érő típus, aki több tornagyőzelmet is felmutathat a tavalyi évből, ám fontos megjegyezni esetében, hogy rendre alsóbb kategóriás versenyeken érte el a "dicső" tetteket. Fő "irányvonalának a kemény borítást tekinthetjük, igaz az utóbbi hetekben iráni ITF tornák sorozatában próbálta edzeni salakos játékát. Egy döntő, egy elődöntő és egy negyeddöntő kerekedett ki az iráni kalandból, ám mondani se kell a mezőny ezeken a versenyeken sem verdeste a plafont. A franci fiúnak van egy fix ITF szinten bejáratott játéka, mellyel eredményes tud lenni, ám amint CH szintre merészkedik, ott már kevés a mutatott produkció. Tavaly három próbálkozásából egyet hozott Matsukevitch ellen, ám Golubev és Menendez-Maceiras ellen szettnyerésre sem volt reménye. Idén is magabiztos eredményeket produkált év elején, ám a CH kapuján belépve Ungur ellen teljesen leblokkolt, elfogyott a tudománya, s a salakra termett román is felmosatta a padlót vele 6:1,6:1 arányban.
Egy újabb nagy kvalitású ellenfél következik a német Andreas Beck személyében. A germán versenyző pár éve a ranglistákon a 33. helyezést birtokolta, ám két éve hosszabb kihagyás nehezítette az életét. Kellett egy kis idő míg a rendes kerékvágásba kerül. Idén is bebizonyította bőven van "jogosultsága" egy TOP100 -as helyezésre. Áprilisban a St.Brieucban rendezett Challenger versenyt húzta be kemény borításon, ám nála sosem jelentett gondot a felület váltás, sőt legnagyobb sikerei idején főként szemcsésen haladt felfelé a ranglistákon. Idén Barcelonában két győzelemmel Cipolla és Stephane Robert legyőzésével melegített (Roger-Vasselin már emészthetetlen feladatnak bizonyult). Beck játéka a CH mezőnyben átlag feletti, képes az alapvonalról való diktálásra, a magas tempójú labdamenetekből rendre sikerül győztesen kijönni, valamint adogatásai is jól sülnek még szemcsésen is, de élményszámba menő ejtéseit sem szabad elfelejteni.
Mindent egybevetve a hazai pálya előnye önmagában kevés lesz az ITF -es pötyögéshez, s az ott elért sikerekhez szokott Vaisse számára. A francia amint magasabb kategóriát képviselő riválisba botlik lebénul. Andreas Beck játéka ötvözi az energikus és a technikás teniszt, véleményem szerint a gall ellenfél ma is epizódista szerepre kényszerül. Sima két szettes német továbbjutást vizionálnék a 2004 után újra életre hívott tornán.
5:7,4:6

2014. május 3., szombat

Lara ARRUABARRENA-VECINO - Tsvetana PIRONKOVA
(WTA Madrid)    Május 3.   20:30


tipp: Arruabarrena-Vecino
odds: 1,62
office: william hill

A hazai rendezésű madridi WTA tornán több spanyol is megkapta azt a segítséget, hogy nem kellett selejtezős bonyodalmakba keverednie. Értelemszerűen ahogy tehetik segítik a hazaiak előmenetelét a szervezők ezt élvezi Arruabarrena-Vecino is, aki helyezése alapján kvalis szereplés helyett egyből a főtáblán kezdhet.
A Sanchez Vicarios idők már messze vannak ám az ibériai tenisz most is számos tehetséges versenyzővel rendelkezik. SuarezNavarro és Muguruza Blanco viszi jelenleg a prímet, ám mögöttük is számos nagy munkabírású, ütőerővel is rendelkező salakra termett játékosuk van. Elég csak a marrakechi tornagyőztes Torro-Flort, Dominguez-Linot, Cabeza-Candela, Soler Espinosa a kissé visszaeső Medina Garriguest említeni, de ilyen a most esti programban szereplő Arruabarrena-Vecino is.
Arruabarrena Vecino is egy nagy munkabírású, sokat mozgó, ütni "szerető" játékos, aki salakon él a variációs lehetőségekkel, rövidítéseket is beiktatva tudja "felhergelni" riválisait. A hazai pálya nála is extra motivációval kecsegtet, ami, ha jól kezeli, csak dobhat a teljesítményén. Idén három tornán indult Medellínben negyeddöntőzött, Bogotában szintén, ahol például  az argentínok FED Cup csapattagját Ormaecheát is két szettben verte - ez már értékmérő eredmény - s csupán Jankovic tudta megállítani. Marrakechben a későbbi győztes honfitárs a már említett Torro-Flor akasztotta meg, de előtte is akasztott egy szebb skalpot a fiatalabbik Radwanska testvért mosta le két szettben le a pályáról. Egy igazi tipikus salakos játékkal bíró, sokat futó játékos Arruabarrena Vecino, aki a fixen játszó ellenfelekre jelenthet igazi veszélyt.
A nevet tekintve nem szerencsés a spanyol lány sorsolása, ám, ha ismerjük a bolgár kedvenc Pironkova salakhoz való viszonyát, akkor máris szebb lesz a kép ibériai szemszögből. Pironkova kedvenc borítása a füves, gyorsított játéka, fix alapvonaljátéka a gyorsabb felületeken tud érvényesülni. Kemény pályán is voltak felvillanásai, elég csak az év eleji csodálatos sydneyi tornagyőzelmét említeni, ám amit salakon művelt pályafutása alatt azt biztos nem teszi ki az ablakba. Minden keményről salakra való átállásnál szenved a bolgár, rendre negatív mérleggel zár, tavaly 1/7 arányt produkált, s nem csupán neves riválisoktól kapott ki, Bastadban a Gamiz elleni sima két szettes szenvedésének is szemtanúja lehettem. Idén Stuttgartban a Morderger ikerlányok egyikét sikerült elkapnia, ám amint egy nagyobb salak kultúrával rendelkező, esetünkben az olasz Barbierivel találkozott, már nem volt pardon.  
A lassú borítás egyszerűen nem ízlik Pironkovának, ritmustalanná teszi játékát a jóval lassabb játék, márpedig a ritmus, a gyorsítás alapjaiban határozza meg a bolgár bajnoknő játékát, amit szemcsésen nem tud érvényre juttatni. Arruabarrena-Vecino is kedvére mozgathatja majd Pironkovát, ez a harcmodor ahogyan eddig sem tetszett Tsvetanának most sem fog. Hazai környezetben a munkás, sokat futós stílus lesz a nyerő a fix ütések mellett Pironkovának nincs meg salakon az a játéka mellyel egy igazi salakra termett ellenfél fölé tudna kerekedni. Ibériai sikert, továbbjutást várok!
6:3,6:4

2014. május 1., csütörtök

Jan-Lennard STRUFF - Ricardas BERANKIS
(ATP München)   Május 2.   17:00



tipp: Struff
odds: 1,38
office: pinnacle sport

Münchenben a negyeddöntőkről szól majd a pénteki nap. A hazai reményeket két hazai versenyző is élteti, a rutinos Haas mellett az egyik legújabb szupertehetség Struff boldogíthatja majd a kilátogatókat. Utóbbi fiatal teniszező bombaformája több szót is érdemel.

A langaléta germán Jan-Lennard Struff az utóbbi években a Challenger Tour sorozaton rendre remek eredményeket ért el. Beszélhetünk esetében salakos versenyekről - ebből volt a legtöbb -  valamint a fedett pályás kemény felületű tornákon is szép sikereket ért el. Játékát alapjában határozza meg, hogy van -e kedve játszani. A múlt héten Vercelliben is látható volt, hogy nem tudott maga elé extra motivációt állítani, hiányzott a cél, ennek eredménye egy Ignatik elleni két szettes vereség lett. Münchenben mintha kicserélték volna. Hazai környezetben szárnyakra kapott, érvényesítette testi adottságait, adogató játékait rendkívüli magabiztossággal hozta, az ellenfél számára kínálkozó break lehetőségeket pedig rezzenéstelen arccal hárította. A selejtezőben Basic, Krawietz, Berrer majd a főtáblán Feliciano Lopez és Stakhovsky ellen bemutatott egyaránt fölényes, breakekkel megnyert két szettes győzelmek önmagukban is elismerésre méltóak, látva a mutatott játékot pedig még biztatóbb a kép a folytatást illetően.

A következő ellenfél az előzőeknél egyáltalán nem birtokol nagyobb játékerőt, pláne, ha salakos borításról beszélünk. Ricardas Berankis sohasem a salakos teljesítményeiről híresült el, pattogós játéka leginkább gyors, kemény felületen érvényesül. Szemcsés borításon tavaly és tavalyelőtt is alig próbálkozott és negatív mérleggel zárt. Idén a bukaresti selejtezőt sikerrel vette, ám Monfils ellen "bőven" megmutatkoztak" a salakos tenisz viszonylatában a hiányosságai. Münchenben a Klizan elleni selejtezős vereség után LuckyLoserként folytathatta. A Melzer elleni két napra szabdalt három szettes győzelmét az esőnek, a sötétedésnek és Melzer Tie-Breakekben mutatott koncentráció hiányának köszönhette. Igazán komoly, koncentrált ellenféllel nem találkozott, ha őszinték akarunk lenni akkor kimondjuk a játéka nem illeszkedik a salakra szükséges alapokkal, leginkább erővel és a monoton oldalváltásokkal próbálja uralni a mérkőzéseit.

A fentebb említett fegyverek egy fejben eléggé labilisnak tűnő Melzer ellen is elégnek bizonyultak. Az extra motivációval, óriási adogatásokkal rendelkező Struff ellen mindez kevés lesz. A német lendületes játékával ugyanúgy képes lesz felőrölni litván ellenfelét mint azt megtette a többi riválisával is. Hazai környezetben a közönség is hozzásegítheti a sikerhez, továbbjutáshoz. Eddig a balti fiú számára  inkább otthonosnak tekinthető terembeli, kemény pályán is kétszer felül emelkedett Struff, most a hazai kedvenc salakos borításon még erősen adja magát az újabb német Diadal. A két 90 -es születésű fél közül Struff magabiztos, ellentmondást nem tűrő sikerét várom.
4:6,6:3,6:4