2014. október 10., péntek

Irina FALCONI - Julia GLUSHKO
(ITF Monterrey)   Október 10.   22:00


tipp: Falconi
odds: 1,43
office: pinnacle sport

A héten Ázsiában két helyen Oszakában és Tianjinben zajlanak a WTA rangosabb eseményei. Vannak azonban olyanok, akik inkább a jóval kellemesebb időjárással bíró Monterrey felé  vették az irányt, a biztosabban megszerezhető WTA pontok reményében.


Ilyen az ecuadori születésű, de amerikai színekben versenyző Irina Falconi is, aki ebben az évben a mérkőzéseinek zömét ITF szintre adta, aminek kisebb visszaesés lett az eredménye. Falconi tavaly ősszel is ezt az utat járta be, akkor az ausztráliai ITF sorozat tornáin két tornadöntőt és egy elődöntős szereplést tudott begyűjteni. Idén egy finálé szintén sikeredett, de Monterreyben első kiemelthez méltó produkciója mellé végre egy szépséges torna diadalt is szeretne megszerezni.

Alacsony termettel rendelkezik, ebből adódóan egy igazán pattogós, tüzes lábú, csipőből tüzelő, agresszív típusú játékosról beszélhetünk esetében. Ezzel a harcmodorral az ITF átlag szintjének alaposan meggyűlik a baja. Szeret hosszan, agresszívan teniszezni, így az irányítás megragadása elengedhetetlen, ha sikeresen szeretne kijönni egy-egy ütközetből, mindez mondhatjuk alapletétele sikereinek. A monterreyi megindulása két sima kör vételével kezdődött a feljövőben lévő török Ozgen is alaposan leütötte a pályáról, de amit az utóbbi időben kissé visszaeső orosz Savinyikh ellen művelt azt egy kisebb tornádóhoz lehetne hasonlítani, csúfos 6:1,6:0 - ás verést mért riválisára Irina. A forma adott a további sikerek eléréséhez, ráadásul extra önbizalom mennyiséggel is felvértezhette magát a héten, így még nagyobb számban jöhetnek be a vállalós ütései, ezzel még jobban elbizonytalanítva az aktuális riválisát.


A  mai napon az izraeli FED Cup csapatot is erősítő Julia Glushko lesz az ellenfél, akit év elején a budapesti FED Cup csoporttalálkozón is "megcsodálhattunk". Akkor nem tudta saját hazáját segíteni, hiszen az ukránok, az osztrákok és a szlovénok elleni maga ütközetét elveszítette. Julia egész évét nézve is kijelenthetjük, hogy szörnyűre sikeredett. A nürnbergi salakos tornán a kvalifikációban mutatott fellángolásán kívül sorozatban maximum egy meccseket tudott kitenni az ablakba, utána rendre a korai búcsúk jutottak osztályrészül számára. Itt Monterreyben a kiforratlan, salakon vitézkedő paraguayi Montserrat elleni győzelme papír eredmény, Czink Melindánk elleni sikere már megsüvegelendő lenne, ha nem tudnánk, hogy sérüléssel bajlódott a lányunk, aki a vártaknak megfelelően vissza is lépett a második felvonásban a további küzdelemtől. 


Az izraeli lány nincsen formában, tavaly sorra játszotta a torna döntőket, most meg keresi az igazi önmagát. Az utóbbi időben sorozatos könnyű két szettes verésekbe futott bele, még ideje sem volt igazán belemelegednie, ezáltal közelíteni, megtalálni a korábban olajozottan működő játékát. Falconi számára az ITF sorozat ezen szakasza rutin feladat, sorra nyeri a mérkőzéseket. Nála nincsenek időzítésbeli problémák, az irányító jellegű tenisze most is alkalmas lesz, hogy egy eléggé ingatag lábakon álló riválist véglegesen elbizonytalanítson majd. A félsz amúgy is ott lehet az izraeli lány fejében, hiszen a távolabbi múltban megvívott két mérkőzésüket egyaránt a dél-amerikai gyökerekkel rendelkező lány húzta be két-két breakelt szettekben. Most sem változott semmi. Az alapvető kondíciók, a látványos formabeli különbségek ma is Irina magabiztos továbblépését ígérik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése